A barátságos óriás / The BFG (2016)

„Mivel nem ismertem a történetet, Sophie-val együtt először azt hittem, hogy az óriás gonosz, az ő szemén át kezdtem megkedvelni, majd megszeretni, amikor pedig elvitt az álomvilágba, végképp megadtam magam a mesének. Pontosan ugyanúgy a székhez szegezett a film, mint a régi Spielberg klasszikusok, nagyon fájt, amikor lassan, de biztosan foszladozni kezdett a varázslat álmokból szőtt fátyola. Ahogyan az is, hogy csak néhányadmagammal ültem a moziban, pedig mégicsak a film egyik legnagyobb mágusának alkotásáról van szó, amely ugyan nem jelentős darab az életműben, de meglepően szép mese, kár, hogy biztosan gyorsított ütemben el fog tűnni a süllyesztőben. John Williams hozta a kötelezőt, de sajnos az ő zenéjére is az igaz, ami a film egészére: szép és jó, de az igazi klasszis hiányzik belőle, az alkotóktól láttunk már jobbat is.

A gyerekek álmainál semmi sem lehet fontosabb, hiszen ők a remény egy szebb világra, nem szürkülhetnek bele a hétköznapokba, még jó, hogy van nekünk egy HABÓ-nk, aki vigyáz az álmainkra, egy másik világból figyeli a sorsunkat, és hallja minden gondolatunkat, hiszen soha senki sem nő fel igazán, valahol mélyen benne él a gyermeki énje, és kinek ne lenne jó érzés tudni, hogy van valahol egy igaz barátja, nem igaz? Pláne egy olyan, aki olyan zagymagos szöveggel fejezi ki magát, amelyet nagyon nem lehetett könnyű lefordítani, ellenben másodpercek alatt rá lehet kattani, és végletes függőséget okoz.

Óriási élmény volt a régi Spielberg-feelinget érezni a moziban, még ha csak rövid ideig is, újra gyerek lehettem két órára, egyszerűen imádtam ezt az aranyos mesét minden hibája és gyengesége ellenére. Unikum a mostani üres látványmozik tengerében, de annyira sajnos nem erős alkotás, hogy igazán maradanó filmélményt adjon, de ha a helyén kezeljük, nagyon sokat tud adni nekünk ez kedvesen nosztalgikus, de nagyon szeretnivaló történet.”