Magyarország 2116

2016. augusztus 22. 10:27

Hosszas habozás és politikai huzavona után Magyarországot 2085-ben kizárták az Európai Unióból.

2016. augusztus 22. 10:27
Bokros Lajos
Modern Magyarország Mozgalom

A munkanélküliség alternatívája a bűnözés. Nélkülöző és semmittevésre ítélt fiatalok mindig és mindenhol olcsó prédái a szervezett alvilágnak. A maffia pedig abból él, hogy védelmi pénzt szed a kisüzletek tulajdonosaitól (mint már napjainkban) – ezért is menekülnek el Magyarországról a kisvállalkozók.

A fiatalok körében dühöngő járványos munkanélküliségnek másik alapvető oka a piacképes szaktudás hiánya. (Akinek ilyen mégis volt, az már elment az országból.) A fiatalok zöme csak néhány évig jár iskolába. A megmaradt népesség közel fele funkcionálisan írástudatlan – ami azt jelenti, hogy noha képes elolvasni egy szöveget, de nem érti meg annak tartalmát.

Az oktatás silánysága az egyik legfontosabb jellemzője a hazai közszolgáltatások általános pusztulásának. A hanyatló gazdaságban csökken az adóbevétel, az állam pedig akkor sem lenne képes többet költeni az oktatásra, ha szándékában állna. De nem áll szándékában, mert kiművelt emberfők sokasága helyett a kiműveletlen emberfők szaporításában érdekelt. Buta és bamba, önálló gondolkodásra, véleményalkotásra, illetve bátor, együttműködő és főleg együttérző (szolidáris) társadalmi fellépésre már alkalmatlan egyedek alkotják a felkészületlen és faragatlan, de egyre hangosabb és harciasabb oligarchia társadalmi bázisát, engedelmes szavazótömegét.

A társadalom alapszövetét szétrágta, az állam működését pedig végletesen eltorzította a korrupció. Semmit nem lehet elintézni baksis nélkül, hiszen a közösségi szolgáltatások – egészségügy, oktatás, közigazgatás - nem működnek. Rosszul fizetett, kiképzetlen közszolgák élősködnek a lakosság nyakán. Megalázóan kevés pénzért és nagy veszélyek vállalásáért nem megy el senki rendőrnek. Aki mégis elmegy, az hivatásos útonálló lesz: a népből rendszeresen kisajtol némi kiegészítést. Ezt jogosnak tekinti, mert főnökei a politikával hézagmentesen összefonódott szervezett alvilágot kiszolgálva gazdagodnak. Szánalmas ez a gazdagság, szánalmas az így megvásárolt lélek. De nincs mit tenni, élni kell. Kiugrani pedig nem lehet.

Magyarországról eltávoztak a külföldi befektetők. Kiüldözte őket a nacionalizmus, az állami erőszak, a jogbiztonság hiánya. Megvalósult a sokak által hőn óhajtott zárt gazdaság és a zárt társadalom. Sokan nem gondolták, hogy mindez szegénységgel jár, de most saját bőrükön tapasztalják. Végzetes tévedés.

A nyomorúság olaj az erőszak tüzére. Bandák háborújától hangos minden város és vidéke. Nem divat többé tisztelni a magántulajdont, nem szokás betartani a piaci szerződéseket, a fizetési határidőket. Bírósághoz sem érdemes fordulni, mert úgyis az nyer, akinek több pénze, vagy hatalma van.

Az adócsalás a legsikeresebb nemzeti tömegsport. Kinevetik azt, aki adót fizet. Itt is működik az ördögi kör és az önfelmentő magyarázat: minek fizessek adót, amikor mások nem fizetnek, az állam nem ad érte cserébe jó minőségű szolgáltatásokat, túl sokba kerül az állam saját működése, úgymond „száraz futása” és a pénz maradékát úgyis ellopják?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2019. szeptember 10. 11:48
Igazad van. Ne ragozzuk, megérett az akasztófára jó pár elvtársával együtt. A károkozásuk nagyobb volt, mint a II. világháborús kárunk. A nem anyagi vonatkozású károkozásuk pedig szinte felmérhetetlen. A lelki és szellemi károkozásuk e nemzetnek, a meg nem születendő generáció hiánya miatti kár.
balbako_
2017. május 26. 20:05
Ezen már csak röhögni lehet.
írmag
2016. december 19. 22:33
Három eset: Becsatornázzák Magyarországot Panamába, Lesz tandíj, de csak a panamai diplomákért, Hú, de kurva sötét van, táncos3.
Antigoné
2016. december 19. 12:00
Szerintem még csak röhögni sem lehet rajta. Ez már nem normális. Mind belehülyülnek a sikertelenségbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!