John Scalzi: Vörösingesek

„A történet tehát viszonylag egyszerű, jelen esetben azonban nem is kell rétegeltnek lennie. Lendületes és feszes tempójú, nincs ideje leülni a sztorinak, ami azért el is várható egy alig 266 oldalas kisregénytől. Ebből kifolyólag a karakterek sem kapnak a szükségesnél kicsit is több jellemet, komoly fejlődésen egyikük sem megy át. Talán ennek is köszönhető, hogy mindössze három nevet tudok felidézni a szereplők közül, egyiküket pedig csak azért, mert férfi létére úgy hangzik a neve, mint a királynő szó angolul. Ez nem feltétlen baj, nem a karakterek a regény központi témái. Bizonyára sokan gondolkodtatok már azon megtekintve egy-egy epizódot valamelyik Star Trek sorozatból, hogy mit is csinálnak és hogyan élik meg a szereplők a főbb történések közötti időt. Scalzi a rá jellemző humorral igyekszik választ adni ezekre a kérdésekre. S el is érkeztünk a könyv sarkalatos pontjához, Scalzi humorához.

Lehet szeretni, lehet nem szeretni, kicsit olyan, mint a gyógyszerek: kis mennyiségben orvosság, nagy mennyiségben, ha nem is halálos, de már túlzás. Pont a megfelelő arányban található meg ez az összetevő a könyvben, ha tetszettek Scalzi eddig megjelent kötetei, ezzel sem lesz gond. Szerencsére azonban a történet is egész korrekt, eléggé kíváncsivá tud tenni, hogy ne érezzük túlzónak Scalzi cinikus, időnként szarkasztikus humorát. A történet befejezése utáni három rövidke kis fejezet pedig remek ötlet és szép lezárást ad ennek a laza kis gondolatmenetnek, mind más és más nézőpontból zárja le az eseményeket. További kis plusz, hogy a hangoskönyv változatát angolul Will Wheaton olvasta fel, aki a Star Trek: The Next Generation-ben Wesley Crusher-t játszotta.”