Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás

„Ami nekem különleges volt a Tizenegyes állomásban, hogy bár itt megismerhetünk egy új berendezkedésű világot, itt nem igazán azon van a hangsúly, hogy miért következett be a katasztrófa. Az írónő ezt adottnak veszi, egy elkerülhetetlen történésnek, amelynek nem is keres különösebben keresni az okait. Őt inkább az érdekli, hogyan dolgozzák fel a szereplői az eseményeket, milyen kiutakat keresnek, mit éreznek és élnek át. Nem csak az a fontos, hogy ki mire emlékszik, hanem hogy ki mit akar inkább elfelejteni.

A regénynek az a tételmondata, hogy »Mert életben maradni nem elég.« Én valahogy úgy folytatnám, hogy mert embernek is kell maradni. Persze ezt mondani mindig könnyebb, mint megtenni. Mindig csodálkozva és ámulva tudom nézni azokat az embereket, akik egy személyes vagy akár területi szintű tragédiából képesek felépülni és folytatni az életüket. Az Utazó Szimfónia tagjai Shakespeare-ben és a zenében találják meg a kapaszkodót és persze egymásban, de azért mindannyiuknak megvan az a plusz dolog, ami továbbviszi őket az útjukon.

Ennél többet már nehezen tudnék úgy írni a Tizenegyes állomásról, hogy ne áruljak el valami olyat, amit szerintem mindenkinek magának kell felfedeznie. Azt sem árulom el, honnan jött a cím, de nagyon ötletes és bárcsak létezne az a dolog, ami ezt a nevet viseli!

Én nagyon remélem, hogy minél több emberhez eljut ez a csodálatos regény, és azt is, hogy nem ez volt az utolsó Emily St. John Mandel történet, amit magyarul a kezünkbe vehetünk.”