Mi derül ki a Zsivány Egyes előzeteséből?

2016. április 08. 17:16

Csütörtökön megjelent az első önálló Csillagok háborúja-film előzetese. Első blikkre sok mindent nem vesz észre az ember, ezért kicsit elemeztük a képsorokat.

2016. április 08. 17:16
Földi Bence
Magyar Nemzet

Jyn Erso, a feminista ikon

Az ébredő Erőhöz hasonlóan a Zsivány Egyesben is egy harcias nő lesz a központi karakter. De ki ő? A Felicity Jones által játszott Jyn Erso az előzetes elején a Lázadók Szövetségének foglya. A szövetség egyik vezetője – egy másik fontos nő! –, Mon Mothma elé vitt Ersót birodalmi dokumentumok hamisításával, lopott tárgyak tulajdonlásával, súlyos testi sértéssel és letartóztatás alkalmával elkövetett ellenállással gyanúsítják. Mothma – akit A Sithek bosszújából kivágott jelenetben is játszó Genevieve O’Reilly alakít – szerint Erso 15 éves kora óta egyedül él, meggondolatlan, agresszív és fegyelmezetlen. Szóval olyan személy, aki kis kiképzéssel nagy hasznot hajthat a Lázadók Szövetségének.

Nem csoda, hogy Erso felteszi a kérdést Mothmának: »Ez egy lázadás, ugye? Én lázadok!«, amire a lázadó vezető csak elmosolyodik: ez kell nekik! A nő – akinek karaktere kicsit olyannak tűnik, mintha összegyúrták volna Han Solót és Reyt – a képsorok szerint elég keményen bele is veti magát a harcokba, üti-vágja a vödörfejűeket. Mi lehet ennek az oka? Reméljük, hogy nem az Erő – a rendező, Gareth Edwards szerint ugyanis a filmben nem lesznek Jedik. Na de kiszúrta-e a padon ülve »szunyókáló« rohamosztagost? Ugye, hogy nem?

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ÁrPi
2016. április 11. 20:02
"Ehhez képest a jetiknek nagyjából tilos volt utódot nemzeniük, amivel szépen herén is lőtte magát az eugenetikai elmélet." Hühh, én ezt nem is tudtam, de komolyan. Ezt a szabályzatot is valahol a frencsájszhoz kapcsolódó szabálykönyvekből lehet megtudni ? :) (mea culpa?) Én ott tartottam jedi nemzési jogosultságok vonatkozásában hogy Darth Wader közli apaságát Luke-kal! Akkor tehát ez nemcsak az ide-oda-állás szembenállás miatt nagykonfliktus a klasszikus alapTrilógiában hanem a SötétNagyúr még mást is ... hmm...áthágott.
ÁrPi
2016. április 11. 14:20
"Bízhatunk még a bővített dvd verzióban, de sokat nem várjunk tőle." Hát ja. Úgy van. Akartam mondani inkább hogy "Eriggyél már, hogy én mibe fektessem a bizalmamat! :--D" A FED-note -ra mindre rá van írva cinikusan hogy "In God we trust". NA, majd én abban bízok, nem a starwars bővített dvd verzsön korrekciólehetőségeiben :-D Aztán félig off félig mégis SW-univerzum: Felhívnám továbbá bizonyos csabi politológus filmelemző ebben óvatlan figyelmét, hogy a "filmsorozat" :-D univerzumában a Jedikben és így a Nagybetűs Köztársaságot évezredeken át stabilitásban tartó Jedi Tanács tagjaiban sűrűbben előforduló midikloriánok már-már a jedi-tanács vagyis mondhatni a "jedi populáció" evolúciós (és genetikai) magasabbrendűségét propagálná, ami szerintem egy egy köznapi, valamelyest ismert politológustól az áthallásai miatt igencsak vakmerőség (, de csak bátran provokáljon akit csak akar).
ÁrPi
2016. április 11. 11:44
... erre a kifejtetlen legfontosabb konfliktusra illetve "kínzó kérdésre" maga Kylo megformálója, Adam Driver ilyen szöveggel reflektál sokkal a premier után: "Semmi sem erősebb a genetikánál. Ha igazán lecsupaszítjuk a figurát, azt kapjuk, hogy ott állt fiatalon, ezzel a speciáis erővel, amit birtokolt, és a szülei, meglehetősen önző módon, magára hagyták a saját ügyeik miatt. " Jön a gyakori, vulgár-pszichologizáló csillag :) -film színész...a "genetika" varázs-szóval :) Szóval a gének, napersze...(a jedi gének, amit a hordozók az utód nevelése helyett elhanyagolnak) ...hja a történet mindig és bármerre hajlítgatható.... A rendező JJA vele egy társaságban/interjúban ezt fűzi hozzá: "Snoke kifejezetten kiszemelte ezt a kölyköt, mert tudta, hogy hihetetlen erőt birtokol, ezért a saját szövetségesének akarta." A szülei pedig nem tudták, sa gyerök elkallódott, a kis csellengő. Hja, a történet mindig és bármerre hajlítgatható.... Oké, De még ez a memetika és a genetika egymáshoz viszonyulásának kérdését vesse már föl föl , ha kérhetném mérsékelt tisztelettel, Ugyanis: A dolog hamissága abban is rejlik hogy (merész leszek: ) ostobán a materializmus (t.i. a genetika) mellett törne lándzsát emitt a színész úr , és vs. a rendező úr; Összekeverik együtt a memetikát a genetikával, ugyanis ben-Solo genetikája nem "predesztinálja" őt a Sötét Oldalra, hanem sokkal inkább memetikai jelenség azaz a kis ibn-Solo (sorry) gyerökre hatással szüleinek hanyagsága van - Plusz emellett Snoke vezér stratégiája, vagyis a filmben implicite végigvitt hosszas szellemi hódítása (az átállítás a Sötét oldalra) ért el sikert. A film viszont nem elég, ehhez a rendező és a színész utólagos történethajlítgatásait kell bújnia a kíváncsiaknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!