Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Meglepődnek, mikor kiderül, hogy nem nekik hiszik el a szavazók, hogy tudnak változtatni, hanem Berki Krisztiánnak, valamint annak a pártnak, ami szerint a Jobbik túl puha és már az establishment része, illetve végig akarna verni mindenkit.
A választásoknak nekifut a Fidesz, a Jobbik, az MSZP, az Együtt-PM és az LMP mellett az egyenruhás, leváló IgaziJobbik és Berki Krisztián Igazságpártja is. A legtöbb párt a „nem akarunk több Fideszt!” jelszóval erőlködik.
Nem nagyon figyelnek rájuk, viszont ismételten sztrájkba lépnek a tanárok, mindenki örül, hiszen végre nem a migránsokról van szó a közbeszédben, hanem arról, hogy az országban egy csomó dolog nem működik. Meglepődnek, mikor kiderül, hogy nem nekik hiszik el a szavazók, hogy tudnak rajta változtatni, hanem Berki Krisztiánnak, valamint annak a pártnak, ami szerint a Jobbik túl puha és már az establishment része, illetve végig akarna verni mindenkit.
A választások eredménye merő fejvakargatásra készteti a megfigyelőket: patthelyzet van, a Fidesz egyedül és egy másik párttal is gyenge, a teljes bagázs gyengén teljesít, az Igazi Jobbik és Berki Krisztián meg a parlamentbe kerül.
A várakozásokon felül teljesítő LMP úgy dönt, hogy ő a változás princípiuma és felhívja a figyelmet arra, hogy az IgaziJobbik és a korrupt Fidesz teljes elutasítása miatt tárgyalni kéne egy közös kormányról a Jobbikkal, az MSZP-vel, az Együttel, valamint Berki Krisztiánnal.
Berki szerint mindenki kapja be, de neki mindegy. A Jobbik kijelenti, hogy ez nagyon rossz ötlet, és akkor már inkább a Fidesz – de így sincs többségük. Az MSZP és az Együtt-PM azt mondja, jó, hát ha így, akkor ebbe ők is belemennek, de szigorúan azért, mert Berki hülye, az Igazi Jobbik meg a sátán. Azt, hogy milyen a Jobbik, mindenki hirtelen rózsaszín szemüveggel kezdi látni.
Az LMP dühös értelmiségiek és kevésbé értelmiségiek hordáját szabadítja a Facebookon Bajnai Gordon kettőre és Szanyi Tiborra, akik két zsák szotyiért eladják a lelkük. Az elemzők megegyeznek abban, hogy minden rossz és mindenki csak lopni akar.