Háziasszony az apokalipszis idején – Rena Mason: The Evolutionist

„Stacy a zsigereiben érzi, hogy a jövővel találkozik éjszakánként, és a szeretteivel is végző borzalmat valahogy meg kell akadályozni. Ha ez nem volna elég, hallucinálni kezd: hangokat hall, amelyek azt üzenik neki, hogy Láss! és Emlékezz! és Gyere vissza hozzánk!. Egy Dr. Thomas Light nevű, különös pszichiáter páciense lesz, akit a telefonkönyvből néz ki. Ez az orvos hipnózist alkalmaz nála, melynek során fénylényeket lát, amelyeknek mintha köze lenne mindahhoz, ami történik vele. A regény egy pontján kómába esik, és az író lassan bevezet minket a feszes ritmusú regény hátterébe, amely igazán meglepő és nagyon érdekes. Stacy Troy felébredve kómájából minden orvosi vizsgálat szerint is látszólag makkegészséges, de már gyanítja: a pszichiáter, a lények, a történelemből látott képek és a hangok, valamint a szokatlan naptevékenység minden egy irányba mutat: küszöbön a világvége.

A The Evolutionist nagyon jó regény. Először is, a fiatal írónő, Rena Mason jó munkát végzett: a karakterek élnek, jól elkülöníthetők, az első szám egyes személyben elmesélt sztori ügyesen, kiszámíthatatlanul kanyarog, hogy azután szédítő és meglepő irányt vegyen. A regény esztétikai értéke a stepfordi feleségekre hajazó álomvilág és a rideg, vérben, tűzben, füstben úszó disztópikus jövő elegyében keresendő. (Ez a könyv mellesleg se nem gyomorforgató, se nem gusztustalan.) A feszültség a regénybeli emberek kiegyensúlyozott világában a kimondott és kimondatlan szavak közötti keresendő, a hömpölygő, néha humoros párbeszédekben. A felszínes mosolygás súlyos bűnöket takar, a látszólag jóra törekvő feleségek élete nyomokban sem tartalmaz semmilyen értéket. A Pilátes-jóga, pletyka, shoppingolás arany háromszögében élő nők közül csak főszereplőnk szembesül az emberi civilizáció várható összeomlásával.”