A fantasztikus irodalom kétséges helyzete Magyarországon – A Galaktika

2016. március 10. 18:23

Van a magyar sci-fi szcénának egy olyan fekete lyuka, amiről kicsit kínos beszélni, pedig most már muszáj lenne. A hazai fantasztikus irodalom egykori, talán szebb napokat is megélt zászlóshajójáról van szó, a Galaktikáról.

2016. március 10. 18:23
Cockroach Carthago
Roboraptor

Van azonban a magyar sci-fi szcénának egy olyan fekete lyuka, amiről kicsit kínos beszélni, pedig most már muszáj lenne. A hazai fantasztikus irodalom egykori, talán szebb napokat is megélt zászlóshajójáról van szó, a Galaktikáról. A Galaktika az egyetlen hazai SF-magazin, valamint ezzel együtt könyvkiadó is, és mindkét minőségében egyre kellemetlenebb színvonalat üt meg úgy a válogatás minőségét, mint a küllemet tekintve. Vegyük sorra először is, hogy mit adott ki 2015-ben a Galaktika, mellétéve azt, hogy eredetileg mikor jelentek meg ezek a könyvek. (…)

Szembetűnő, hogy összesen öt olyan könyv volt a tizenkilencből, amely eredetileg 2010 után jelent meg, és abból kettő egy-egy sorozat vagy franchise (Őrség, S.T.A.L.K.E.R.) sokadik, talán kissé érdektelen darabja. Szóval »friss« megjelenésnek marad 2013-ból Robert J. Sawyer Halál a vörös bolygón című könyve, Cory Doctorow Homeland című műve, valamint a finn Emmi Itäranta kötete. Nem valami fontos könyvek, bár a finn szerző különböző díjakra is jelölt könyvét éppen a hónap könyvének választották a Molyon. Ráadásul ezeken kívül csak három olyan van, ami a kétezres években jelent meg, tehát tizenegy könyv 2000 előtti.

A könyvek nem igazán frissek. Akkor legalább hiánypótlóak? Igaz: nem jelent meg korábban magyarul Az Alapítvány barátai, a Zanzibár vagy ez az adott Heinlein-könyv. De őszintén szólva, és minden tiszteletünk mellett: kit érdekel 2015-ben egy huszonhat éve Asimov tiszteletére írt antológia, egy huszadszor újrakiadott Clarke, egy ötven éves Brunner vagy egy hatvan éves, B-kategóriás Heinlein-regény? Maga Asimov, Clarke vagy egy A-kategóriás Heinlein is csak jóindulattal fogadható el. Ahogy John Scalzi is írta: ezek az emberek meghaltak. A könyveiket lassan ingyen le lehet majd tölteni az internetről ekönyvben, vagy be lehet sétálni a könyvtárba és ki lehet venni a korábbi kiadásokat.

Mindenképpen izgalmas színfolt a nem angolszász szerzők beemelése a magyar kánonba, ezért jár egy pirospont a Galaktikának, a könyvek minőségétől függetlenül is. Ez jó irány. Ezeken felül viszont teljesen indokolatlan a válogatás. Olyan, mintha lenne a külföldi könyveknek egy ócskapiaca, ahová a Galaktika szerkesztői előszeretettel járnak vásárolni – igaz ez egyébként a magazinban megjelent novellák tetemes részére is. Nem feltétlenül rosszak ezek a könyvek vagy novellák, de az tény, hogy nem igazán relevánsak 2015-ben.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ÁrPi
2016. március 29. 18:23
Drábik János irodalmi (például freemason-irodalmi) nyomozgatásai révén pedig maga Huxley informáltságát, illetve mondhatom felbátorodva vakmerően ehelyütt azt hogy eme "látnoki pályát" :) azaz Huxley pályaívének csomópontjait is megismerheti az aki natttyon-nattyon kiváncsi arra :) Emezt a Drábik-szöveg szakaszt ajánlanám erre, azaz a "George Orwell és a Golden Dawn" szakaszcím alatt: http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0306.htm Jelenleg illetve a linkemen lévő adalékinformációinkkal bizony ahogy mondod érthetőbb Huxley mint amikor először olvastuk!
Negyven Rabló
2016. március 12. 16:48
Éppen most olvasom A gyermekkor végé-t Clarke-tól, és félelmetes, hogy gyakorlatilag megjósolta a mostani Black Lives Matter mozgalmat és még az idejét is eltalálta.
C.Dömötör
2016. március 12. 16:48
Ez valóban így van, Huxley ,,Szép új világ"-a jelenleg érthetőbb mint amikor először olvastuk, mert az emberek szándékos butítása annyira nyilvánvalóvá vált. Huxley nagyon okos volt, ajánlom mindenkinek, nem írt egy rossz könyvet sem.
C.Dömötör
2016. március 12. 09:54
Sok igazság van a fent írtakban. Én például most olvasom a ,,Sötétség"-et, Neff-től, és nem értem, hogy miért 16 év után jelent ez meg nálunk. Ráadásul ez egy könyv a szomszédból. Talán nem csak az angol nyelvű könyvekre kellene koncentrálni. Másrészt, nem értek egyet Scalzi-val. Igenis szükség van arra, hogy a ,,halottak" is megjelenjenek. Szégyenteljesnek tartom, hogy Mark Twain hiányzó könyveit német nyelven kellett megvennem, mert nincs magyar nyelvű kiadása. A világ egyik legjobb írójától!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!