Ennél jobb sci-fi-sorozat idén már nem lesz – The Expanse évadkritika

„A hangulat már-már tényleg olyan, mint egy Trónok harca évad-közben, csak itt nem cselszövő kiskirályok, hanem egymásnak feszülő geopolitikai érdekcsoportok furfangoskodnak. Ráadásul a ceresi részeket átjárja egy Szárnyas fejvadászos neonoir-hangulat, s erre legfőképpen a Millert alakító Thomas Jane erősít rá legjobban, a nihilista, mindent leszaró zsaru. Akiről ráadásul az évadindulást megelőzően a karakterpromók láttán nem gondoltam volna, hogy egy mellényes, kalapos rendőrként autentikus lehet egy ilyen környezetben, de tévedtem. Egyértelműen ő a legnagyobb telitalálat. Nem úgy, mint a Holdent alakító Steven Strait, akinek a karaktere túl »emberi«, és nehéz jól eljátszani az olykor hősies, máskor balfék, de többnyire okvetetlenkedő exkatonát, aki kulimunkával cseszi el az életét egy hajón.

További nagy előnye még a sorozatnak, hogy rendkívül hiteles akar lenni, az űr nem egy játékszer, egy űrcsata nem úgy zajlik, mint a J.J. Abrams-féle Star Trek-moziban, hanem inkább úgy, mint egy tengeralattjárós-filmben, ahol torpedóval lőnek egymásra a felek, itt bizony nem lézersugarak cikázása dominál. Nincsen fénysebesség, sőt, az űrben élés sem móka és kacagás, aki ott születik, deformált testarányokkal nő fel és szenved a rendes gravitációjú bolygókon. Azt mondjuk itt is elcseszték, hogy hangokat hallunk az űrben, de megbocsátó tudok lenni, amikor azt látom, hogy olyan apróságokra is odafigyeltek, mint a Coriolis-erő bemutatása.”