Lev Grossman: A varázslók

„A könyv iszonyú nyomasztó, ezért a végén már alig tudtam vele haladni, nem volt kedvem a kezembe venni, mert arra emlékeztetett, hogy én is pontosan ebben a szituációban vagyok jelenleg, és hogy ez mennyire lehangoló. Komolyan, olvastam a sorokat, és sokszor ismertem magamra, hogy ez akár én is lehetnék, és majdnem elkezdtem ezen sírni.

Ó, és hogy más lényeges dolgokról is szót ejtsek: persze, hogy imádtam a világot, odavoltam Varázskapuért, de a karakterek nem igazán jöttek be. Quentint utáltam legjobban, valószínűleg pont azért, mert magamra ismertem benne. Eliot az elején viccesnek és menőnek tűnt, de a végére már szánalmas lett. A cselekmény is izgalmas volt, annak ellenére, hogy sok helyen felfedeztem benne a Harry Pottert és a Narniát is, de ez nem zavart igazából, mert nagyon tetszett a csavar benne.

Nem ajánlom mindenkinek, és semmiképpen ne azért kezdjetek bele, mert egy felnőtt Harry Pottert akartok olvasni, itt a varázslás csak egy eszköz, hogy az író elmeséljen egy sztorit. Tényleg nagyon nyomasztó, főleg ha volt részed abban, amin Quentin keresztül megy. Ja, és persze függővéges.”