A világ egy lépésben (Próza Nostra szerkesztőségi lista 2015)

2016. január 06. 10:15

Nőknek alárendelt férfiak a fjordokon, trójai háború a Marson, tengermélyi horror a Mariana-árokban, virágba borult világvége Berlinben. Ez mind a Próza Nostra év végi toplistájának könyveiben.

2016. január 06. 10:15
Próza Nostra
Próza Nostra

Örömmel konstatáltuk, hogy idén sokkal nagyobb a merítés, azaz egyetlen könyv sem lett egyeduralkodó, kevesebb az átfedés, jobban kijöttek az egyes preferenciák, így kissé nehezebb is volt összeállítani egy egységes képet. Mind műfajilag, mind szerzőket tekintve sokkal változatosabb a tavalyi listánkhoz képest. Ez persze annak is a jele, hogy szuper kollégákkal bővült a csapat (sokan ráadásul igazoltan távol maradtak), de felmerül azért a gyanú, általánosságban véve sem volt egy kiemelkedő könyvsiker ebben az évben, vagy inkább több nagyszerű olvasmányról kell-e beszélnünk?

Ugyanakkor akadnak duplázók is, s ezért már külön kijár a taps. Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy Moskát Anita Horgonyhely c. idei  könyvével is igen magabiztosan szerepelt a Próza Nostra kritikusainál. A szerkesztőség le sem tagadhatná, hogy igen kedvére való a szerző, sokunkat megszólított, s éppen ezért ajánljuk most őt ismét a legelső helyen. Moskát Anita már most meghatározó alkotója a kortárs magyar irodalomnak, s reménykedésre ad okot, hogy ezúttal már a szépirodalommal foglalkozó Litera oldalán is bemutatkozhatott, amire tényleg ritkán adatik alkalom. A Horgonyhely fiktív, mágialapú világa önmagában is izgalmas, amelyben a nők uralkodnak, a férfiak pedig alárendeltek, a terhesség pedig az egyetlen üdvözítő út a szülőföld megtartó (és halálos) erejével, a röghöz kötöttséggel szemben. Ezzel a fojtogató alaphelyzettel küzdenek a történet szereplői, a hajós Vazil, aki mániákusan keresi a rejtély eredetét és az elszakadás lehetőségét, lánya, aki inkább apja börtönéből szökne már, s a földmágus Lars, aki pedig az uralkodó feleség hatalma elől menekülne. Moskát olyan bátran nyúl bele az anyaság és az eredet problematikájába, ahogy azt nagyon kevesen teszik mostanában. »Mágikus és realista, de a mágikus realizmus engedékenysége nélkül.« - írja róla Sirokai Mátyás az említett bemutatkozóban. Remek érzékkel fordítja ki a jól ismert gendersztereotipiákat, s közben úgy fogalmaz meg kritikát, hogy nem lesz didaktikus, sőt inkább kérdez. »Nem csak azért, mert most a férfiakon jelenik meg a nők évezredes elnyomása a maga brutalitásában – hiszen a nőket ugyanúgy láncra verték, tárgyként kezelték, megcsonkították, másodrangú lényként kezelték (és sokszor kezelik még ma is), mint a regényben a férfiakat – hanem mert ebben a világban az egyenrangúság és a szeretet csak nyomokban fedezhető fel. [...] Érdekes kérdés lehet, hogy vajon az járul-e ehhez hozzá, hogy a terhesség, a szülés és az anyaság – a szeretet elsődleges forrása – teljesen másként jelenik meg a regény világában? A terhesség eszköz, a gyerek melléktermék, az anyaság nem szívesen vállalt nyűg.« – ahogy azt a Próza Nostra kritikájában is olvashatjuk. A Horgonyhely tehát jó példa arra, hogy egyes zsánerkönyek (pl. fantasy) mennyire mélyen és ötletesebben tudnak rákérdezni különböző kulturális-társadalmi ideológiákra.  A nagy irodalmak jellemzője, hogy a mindennapjainkat is meghatározó húsbavágó kérdésekkel is foglalkoznak. Ugyanakkor nehéz az év végén ezt a könyvet a sajnálatos, szervilis és együgyű aktuálpolitikai események nélkül kézbe venni, így akár egy egészen új értelmezési kontextusba is kerülhet. Kíváncsian várjuk a folytatást és reméljük, hogy a nemzetközi színtéren is felfigyelnek majd erre a különleges alkotóra. Addig is a szerző és a műfaj szerelmesei mellett a Kövér Ákosoknak is meleg szeretettel ajánljuk.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!