Kövér László laktanyába vagy szülőszobába kényszerítené a fiatalokat

2016. január 18. 09:10

Verseny van a jobboldalon, a három szereplő szorgosan igyekszik színvonalban a másik alá ígérni.

2016. január 18. 09:10
Miyazaki Jun
IDE

Kövér László pár hét alatt kiosztotta a feladatokat: a nőknek szülőszobábaa férfiaknak laktanyába kell bevonulniuk. Ezekre a „modern” gondolatokra azonban nem vevők a fiatalok. Ezen karriertanácsok megfogadása helyett inkább csapatostul menekülnek az országból.

Az ostoba javaslatok terén már kialakult a Fidesz-KDNP-Jobbik koalíció. Kövér tavaly decemberben már kijelentette, hogy szerinte a nők önmegvalósítását a gyerekszülés jelenti – a KDNP erre szingliadóval licitált. A Jobbik pedig az önkéntes sorkatonaságot kezdte propagálni. A KDNP kapott az ötlet után – ezt tromfolta most a házelnök. Ő már az egész Európai Unióban bevezettetné a kötelező sorkatonaságot.

Verseny van a jobboldalon, a három szereplő szorgosan igyekszik színvonalban a másik alá ígérni. Ez legfeljebb csak az országhatárokon kívülről nézve szórakoztató. Így gondolják ezt a fiatalok is, akik inkább külföldi ösztöndíjakra és állásokra vadásznak.

A fiatalok 21. századi tanulási lehetőségeket akarnak – nem pedig laktanyát. Olyan lakásprogramot akarnak, ami nem csak a tehetőseket gazdagítja tovább – nem elégszenek meg egy koszos ággyal egy lepukkant körletben. Tisztességes béreket akarnak a pályakezdők is – nem pedig sorkatonai illetményt.

Ha ezek az alapvető igények teljesülnek, akkor lehet, hogy elgondolkodnak majd a gyerekvállaláson is. De ez is az ő döntésük lesz, nem pedig az államé.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2016. január 18. 14:44
Úristen, ez meg ki a fax?
Héja
2016. január 18. 14:17
Mijafene Jun nevű. Látom, a kényszerpizsiért versenyzel. A ballib mezőny szoros, de innen szép győzni.
1istvan
2016. január 18. 14:10
addig míg ilyen ostoba írások látnak tőletek napvilágot, nincs miért aggódnia a fidesznek. sajnos. sajnos hogy nincs miért aggódni. sajnos, hogy megjelenhetsz. nem kell bevonulni, se a nőknek se a férfiaknak. nem menekülnek, nem csapatostul és nem ezért. próbáljon meg a barátnőd neked gyereket szülni az állam akaratából. szerintem téged is megpróbáltak felvilágosítani valahol, valamikor, ahhoz az kevés. mi több nem is elég.
Stephan
2016. január 18. 12:57
Ki ez a hajfeju? Szerintem nem is tudna gyereket nemzeni ezzel az erkorcsosult testtel es mentalitassal... Amugy feltarta a jelen balliberalt ellenzekenek legnagyobb bajat. Aszongya, hogy "Ha ezek az alapvető igények teljesülnek, akkor lehet, hogy elgondolkodnak majd a gyerekvállaláson is.". Most tenyleg... Kinek a dolga a balliberaltak igenyeit kielegiteni? Nekem? Csak mert en dolgozom, tanulok, gyereket nevelek, meg azt is ram akarjak locsolni, hogy vegyek lakast, Oxfordba jarassam kommunikaco/szociologia szakra a hulye elhizott feju DK-sokat? De lehet, hogy velem szuletnek meg a gyerekeiket is, mert az maceras!!!! Az veletlenul sem fordul meg a kocsonyas agyaban, hogy DOLGOZNI is lehetne ezekert dolgokert? Nagyon felhuztam magam!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!