M1k3y újra akcióban – Cory Doctorow: Homeland

2016. január 27. 12:47

Annyira, de annyira fontos regény volt a Nagy-Britanniából tavaly kiábrándult Cory Doctorow Kis testvére, hogy bízvást lehetett reménykedni: a folytatás is hasonlóan jól eltalált lesz. A Homeland azonban felemás érzéseket kelt az olvasóban.

2016. január 27. 12:47
Kánai András
SFmag

Amiről Cory Doctorow ír, az annyira fontos, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az idősebbek, a harmincas-negyvenesek – pláne az ennél is korosabbak – már elvesztették a szabadság kontra magánélet csatát, hagyták, hogy a fejük fölött épüljön ki a mindent látó szem, a Kis Testvér. Marcus egy olyan generáció hangja, amelynek még vannak elveik, és ehhez informatikai tudás is társul, utolsó partizánok ők a bitek erdejében. (Nem véletlen, hogy az eredetiben két olyan legendás alak írt előszót, mint a 26 évesen pár éve öngyilkosságba menekült, brilliáns Aaron Schwartz és az örökmozgó hacker, Jacob Appelbaum. Hősök lennének ők egy szabadságra sokat adó világban, csakúgy, mint M1lk3y. Ide kívánkozik az a gondolat is, hogy ellentétben a borítóval, ez nem egy anarchista regény.)

A regény egyetlen, ámde fájó hibája, hogy bizony a történet nem ért fel a mondanivalóhoz. Végig egyenes vonalú, úgy gurul, mint egy eldobott spulni, nem lep meg és nyűgöz le valami eredeti sztoriszállal. Kevés dolog történik, a stílus pedig nem túl színes, pedig a téma igencsak kívánná.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!