Várható megjelenéseink 2016 elején

2016. január 21. 11:01

A küldetésünkön idén sem változtatunk, még több könyvre és még több kísérletezésre számíthattok. Ne ijedjetek meg, sci-fiből és fantasyből idén sem lesz hiány, de ezúttal belekóstolunk más műfajokba is, hátha kellemes meglepetést okozunk.

2016. január 21. 11:01
Agave Könyvek
Agave Könyvek

Január végén érkezik Ben H. Winters Az utolsó nyomozó-trilógiájának második része Végső ígéretek címmel. Winters a tavalyi év egyik meglepetéssikere volt, amiért nem győzünk eléggé hálásak lenni nektek. Visszatér Hank Palace, a körülötte lévő világ pedig most már végérvényesen száguld az apokalipszis felé, nincs áram, a telefonok már nem működnek, és a rendfenntartó erőkön kívül szinte senki sem vezet autót. Ebben a felfoghatatlan környezetben indul el Palace, hogy megkeressen egy eltűnt férfit, de arra talán még ő sincs felkészülve, hogy útja során mi vár rá. Aki szerette a Gyilkosság világvége előttöt, annak garantáltan tetszeni fog a Végső ígéretek is: még egy fokkal több apokalipszis és a valóság megkérdőjelezése - ráadásul az utóbbi elemért Winters 2014-ben megkapta a Philip K. Dick-díjat. (…)

A hónap közepén egy új sci-fi író is debütál: Chris Beckett regénye, a Sötét Éden egyszerre lenyűgöző és hátborzongató. Képzeljetek el egy távoli, nap nélküli bolygót, amin hajótörést szenved egy űrhajó. A történet ezután több mint száz évvel kezdődik és a legénység 532 leszármazottjának az életéről szól. A primitív nép hiedelmekkel és veszélyekkel teli mindennapjaiban felemelkedik egy fiú, aki nem csak ellent mond a szokásoknak, de útra kel felfedezni a világot. Az ő és követőinek története éppen annyira sci-fi, mint szépirodalom; részben tanmese, részben egy felkavaró fejlődésregény, ami a sötét, baljós szépség meglepően eredeti földönkívüli világában játszódik, egy egyszerre lenyűgözően egyszerű, mégis megdöbbentően sokoldalú prózába ültetve. Beckett megkapta a kötetért a rangos Arthur C. Clarke-díjat, mi pedig bátran ajánljuk Banks és Robinson kedvelőinek. (…)

A tavaszi könyveket várhatóan februárban jelentjük be folyamatosan, úgyhogy arra kérnénk mindenkit, hogy addig legyetek türelemmel, ne kérdezzetek olyanról, ami ebben a posztban nem szerepel, mert nem tudnánk még rá válaszolni. Már csak azért sem, mert nagyon hosszú idő után ismét megyünk az április második felében megrendezésre kerülő Könyvfesztiválra, ami azt jelenti, hogy a Könyvhéthez hasonlóan akkor is egy nagyobb adag megjelenéssel fogunk jelentkezni, amiket még most véglegesítünk. Mindazonáltal, két dolgot már elmondhatunk: 1) lassan elkészülünk Lev Grossman Varázslók-trilógiájának a befejező részével, A varázsló birodalmával (tavaszi megjelenés a cél), valamint 2) nemrég megkaptuk Pierce Brown Vörös lázadás-trilógiájának is a záró kötetét, javában dolgozunk már rajta, ám mivel a kötet meglepően vastag lett, ezért sajnos csak a Könyvhétre tud megjelenni. A tervezett címe: Hajnalcsillag. Érdemes lesz várni rá, méltó befejezése a történetnek!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!