Nem vagyok egy beszari típus

2015. január 27. 07:08

A Fidesz egyéni képviselőjelöltjeire többen szavaztak, mint a baloldaliakra. Az, hogy most a két baloldali mellett lett egy fideszes alpolgármesterem is, csak a kívülállóknak meglepő. Interjú.

2015. január 27. 07:08
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
hvg.hu

hvg.hu: Minek köszönhető ez a fordulat?

K. G.: Én nem nevezném fordulatnak. Nézzék, a választási eredmény számomra is hordozott egy üzenetet. A Fidesz egyéni képviselőjelöltjeire többen szavaztak, mint a baloldaliakra. Az, hogy most a két baloldali mellett lett egy fideszes alpolgármesterem is, csak a kívülállóknak meglepő. Ugyanis már a kezdeti tárgyalásokon jeleztem a kormánypárt zuglói frakciójának, hogy szeretném, ha az egyik helyettesemet ők adnák. Akkor ezt azzal hárították, hogy várjunk ezzel, térjünk vissza rá, majd ha kisebb lesz a Zuglóra irányuló médiafigyelem. Hát ez utóbbi nem jött be, de őrülök, hogy ennek ellenére most meg tudtunk lépni a dolgot.

hvg.hu: A képviselőtestületben 12 fő kell a többséghez. A baloldali összefogásnak 9 képviselője van, amihez jön a polgármester szavazata. Ezen felül már csak egy LMP-s és egy civil képviselő támogatását kellett volna megnyerni. Miért nem jött ki a baloldalon a matek?

K. G.: Az egy szem jobbikos képviselőt korrekt srácnak tartom, de nem gondolom, hogy rá kéne alapoznunk. Az LMP-s Barta János szintén korrekten megmondta, hogy következetesen viszi a pártvonalat, és nem kíván semmilyen koalícióban részt venni. A Civil Zugló Egyesület képviselője, Várnai László pedig kissé öntörvényű politikus. Egyszóval valóban nem jött ki a matek. De van itt más is. Az elmúlt években olyan sokan kritizáltuk a Fidesz hatalomgyakorlását, hogy nagy hiba lenne, ha én is ugyanígy járnék el. Be akartam fejezni az izomból való politizálást, kerestem a konszenzust.

Nem gondolom, hogy bizonyos véleménykülönbségeken túl lehet lépni, de polgármesterként úgy kell dolgoznom, hogy a nem rám szavazók szavazók is lássák, érezzék, értük is vagyok. Azt gondoltam, próbáljunk ki valami mást: még a végén az is kiderülhet, hogy az ellenfelek nem ellenségek. Ráadásul az elmúlt hónapokban kiderült, hogy a Fidesz helyi frakciója konstruktív, nem ellenséges. De ezzel a hozzáállással nem vagyok egyedül: Wittinghoff Tamásnak (Budaörs független, egykor SZDSZ-es polgármestere – a szerk.) megvan a többsége a testületben, mégis van fideszes helyettese. Ha nem lenne matematikai kényszer, akkor is ezt az álláspontot képviselném, még ha nem is alpolgármesteri szinten.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya Vigyora
2015. január 27. 17:58
Az én érzékenységemet sérti a KóKarácsony.
lynx
2015. január 27. 15:10
Wittinghoffhoz nem kellene mérni magát, ő egy más kaliber. wittinghoffnak volt MIÉPes alpolgármestere is, akkor, amikor az SZDSZ még élt, és a két párt vezérkara kígyót-békát kiabált egymásra. Budaörs nem véletlenül tart ott, ahol van. Karácsony keresi a helyét, nem tudni hova húz, nekem úgy tűnik, a pénz határozza meg tudatát.Prosti.
okoskodó fórumlakó
2015. január 27. 14:17
Érdemes elolvasni az egész hvg-s interjút. Papcsák volt a legtámadottabb fővárosi polgármester 2014-ig: nyavalyogtak a wc-je miatt, visszaosztós balhéba keverték, szinte sugallmazták, hogy lop. Most meg Karácsony lenyilatkozza, hogy a budi nem is volt drága, és az eddig átnézett, korábbi szerződések közül kettővel van probléma, de az sem köthető Papcsákhoz. Majd ha valakinek kedve van, odalökhet Papcsáknak egy bocsánatkérést, ha már ilyen intenzíven lapátolták rá a szart.
jégecet
2015. január 27. 12:38
Lesz itt baj A Demokratikus Koalíció szerint Karácsony Gergely, Zugló PM-s polgármestere magyarázattal tartozik, miután egy fideszes politikust javasolt alpolgármesternek ahelyett, hogy a választás előtt kötött megállapodás alapján a DK-nak ajánlott volna fel egy alpolgármesteri posztot. Erről a párt szóvivője beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Gréczy Zsolt azt mondta, a megállapodás arról szólt, hogy ha Karácsony Gergely nyer, akkor az őt támogató pártok, vagyis az MSZP, a DK és az akkor még szövetséges Együtt-PM is egy-egy alpolgármesteri székhez jut. Hangsúlyozta, hogy az MSZP, illetve az azóta szétvált Együtt-PM-ből a PM meg is kapta a pozíciót, de a DK nem. Szomorúan veszik tudomásul, hogy Zuglóban inkább a volt polgármester, a fideszes Papcsák Ferenc korábbi helyettesét, a szintén a Fideszben politizáló Rozgonyi Zoltánt választották alpolgármesterré – közölte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!