Durvulunk

2014. augusztus 16. 16:28

Vajon mi lelte őt hirtelen, mi lelt bennünket, hogy így kezdünk bedurvulni?

2014. augusztus 16. 16:28
Kiss Tibor Noé
Új Szó

„Durvul az élet. Durvul Magyarország, csak csütörtökön két megdöbbentő esettől volt hangos a média. A tokaji írótábor egyik rendezvénye után egy kerthelyiségben Csender Levente író megütötte Kukorelly Endre írót, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva az egykori LMP-s politikusnak. A nyilvános fórumokon azonnal beindult a politikai hisztéria, s az elkövető származása alapot adott egy kis »erdélyi magyarozásra« és »románozásra« is. (Jegyezzük meg: utóbb Csender elnézést kért tettéért, Kukorelly pedig ezt elfogadta.)

S ha még ez sem volna elég, az Eurosport egyik adásában is elszabadultak az indulatok. A zürichi Eb-n egy francia versenyző a célegyenesben levette a mezét, így megünnepelve győzelmét (hiába: az aranyat később sportszerűtlenség miatt elvették tőle). Ócska gesztus, Mahiedine Mekhissi-Benabbad tényleg »megalázta« ellenfeleit, de hát előfordul az ilyesmi, legközelebb majd nem vetkőzik. A csatorna szakkommentátora azonban nem tért ilyen könnyen napirendre az eset fölött. »Én fejbelövetném az ilyet, komolyan« – mondta Kovács Dusán egykori gátfutó. Szerencsére ez sem tetszett mindenkinek: kollégái rögtön csendre intették az élő adásban, majd az Eurosport is fegyelmi eljárást indított ellene.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Scarlet Crusade
2014. augusztus 17. 14:51
Takarodj már innen te ostoba troll. X
ottapont
2014. augusztus 17. 00:17
Durvul Magyarország és erre most és ennek kapcsán jött rá, Noé?
Akitlosz
2014. augusztus 16. 20:34
Ezek lényegtelen, nem fontos események.
Burmin
2014. augusztus 16. 19:05
Ajaj hamarosan egy igazi cicaharcnak lehetünk szemtanúi: Nagy Kriszta Tereskova megtépni készül Tóth Kriszta kráterarcú költőnőt. Igazi ketrecharc...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!