7+1 érv amellett, hogy Conchita Wurst miért nem az Antikrisztus

„1.Ha egy nő tetőtől-talpig szomkingba bújik, ám a dekoltázsánál kigombolja a férfiinget és láttatni engedni a keblei vonalát, az szexi.

Szexi, mert volt rá majdnem száz évünk, hogy elfogadjuk. A huszas évek óta számtalan showgirl élt a csábítás (és figyelemfelkeltés) ezen formájával Marlene Dietrichtől Madonnán át többtízezer szupermodellig – és bizony eléggé botrányosnak is számítottak vele. Csakhogy ezeket a képeket széles körben terjesztette a média, mára pedig teljesen elfogadottá vált, hogy egy nő fiúsan öltözködjön, ugyanakkor kihangsúlyozza a nemi jellegeit. Férfiak esetében sem furcsább, ha egy pasi nőnek öltözik, a szakállát pedig „kipakolja” – ahogy az öltönyös nő teszi a dekoltázsával. A szemünknek idegen, ám semmivel sem polgárpukkasztóbb, vagy botrányosabb, és végképp nem kártékonyabb a következő generációra.

2. A gyerekek nem attól lesznek jobb vagy rosszabb felnőttek, hogy látnak-e szakállas nőket vagy sem.

A gyerekek akkor lesznek tisztességes, bölcs, okos, ügyes felnőtt emberek, ha mi arra tanítjuk őket, hogy sokféle ember él a világon, közülük rengetegen nagyon mások, mint mi. Vannak köztünk olyanok, akik plasztikáztatják magukat, mert elégedetlenek a külsejükkel. Vannak lányok, akik lányokba szerelmesek. És vannak bácsik, akik szeretnek női ruhába bújva énekelni. Csak azért, mert valakinek eltér az értékrendszere a miénktől, még nem kell eltakarnunk a gyerekek szemét, és úgy tenni, mintha a jelenség nem létezne, és persze a saját családunkból, vagy kultúrkörünkből hozott korlátolt gondolkodásmódunkat sem kell rányomnunk a kicsikre. A gyereknek három lényeges dolgot kell megtanulnia: hogy nem a társadalmi normák döntenek helyette arról, hogyan éli az életét; hogy nem rekeszthet ki senkit azért, mert más, mint ő; és hogy igyekezzen ne ártani másoknak és önmagának. (...)

+1. A világ kemény hely, ahol romák, feketék, kövérek, angolul nem tudók, sárgafogúak, vöröshajúak, anyás fiúk, apás lányok, főzni nem tudók, túl alacsonyak, vagy épp túl magasak nap mint nap atrocitásoknak vannak kitéve.

Ám bármennyit szenvedünk mindannyian mások ítélkezése miatt, a bennünk felgyülemlett feszültség és sértettség oda vezet, hogy magunk is ítélkezni kezdünk mások felett, és kvázi »visszaadjuk«, amit mi elszenvedtünk. Ez a gondolkodásmód hosszú távon csakis oda vezethet, hogy mindenki frusztrált, és mindenki bánt mindenkit. Ez pedig nem lehet jó irány – ezért inkább örüljünk annak, hogy az idei Euróvízión egy olyan előadó nyert, aki emlékeztet minket a saját szűklátókörűségünkre. Arra, hogy mennyi mindennel kell még dolgoznunk belül, amíg eljutunk arra a pontra, hogy a szeretetet, elfogadást és megértést ne kössük feltételekhez.”