„Van ugye egy bank, amelynek vezetői, sok pénzért persze, számolgatnak, hogy miként éri meg nekik ez az egész móka. Mikor megvan az eredmény, jön Orbán és elvesz tőlük sok-sok pénzt. Ugyanis ő hozza a törvényeket, most mibe van neki elfogadtatnia kedves mamelukjaival egy effélét. A bank számításai tehát felborulnak, fogy a pénz, ezt persze nem szereti egy rendes kapitalista. Neki ugyanis az a részvényeseié, a sajátja, nem a másikéval játszik, mint a kedves vezető.
Mikor már nagyon nem éri meg fenntartani a boltot - jó, azért ne rendezzünk gyűjtést a javukra még - akkor kapnak egy ajánlatot, amelyet nehéz visszautasítani. Ha egy nagyjából láthatatlan méretű pénzintézetnek odaadják, akkor elhúzhatják az irhájukat. (Háromszáz forint? Én becs' szó ráígérnék, adnék érte 350-et és csak az irodai székek kiárusításából ellennék. A többi meg majd csak valahogy.)”