Tájkép hóvihar után

2013. március 18. 07:28

Kíváncsi vagyok a válaszokra, de tartok tőle, nálunk két párhuzamos történetként él majd ennek a különös ünnepnek az emléke.

2013. március 18. 07:28
Szerető Szabolcs
MNO

„Jó lenne, ha a miniszterelnök által ma estére kért jelentés egyértelmű választ adna néhány kérdésre. Legfőképp arra, hogy valóban a megfelelő időben reagáltak-e a hatóságok a történtekre. Időben megszülettek a gépezetet beindító vezetői utasítások? Vagy: miért nem hoztak korábban döntést a szalagkorlátok átvágásáról? A belügyminiszter joggal hivatkozik az állampolgári felelősségre. Napokkal korábban lehetett tudni, hogy szokatlan időjárás várható Magyarországon, a Nyugat-Európából érkező vészjósló híradások nem sok jót ígértek az utazni készülőknek. Mégis, politikus, kisgyermekekkel utazó honpolgár is a hóban rekedt, sokan nyári gumival keltek útra. De bármit is gondoljunk róluk, az állam a meggondolatlanul viselkedő polgáraiért is felelős, őket sem hagyhatja a behavazott út közepén.

Azt is látni kell, hogy léteznek elháríthatatlan veszélyhelyzetek. A rendkívüli időjárás és az azzal összefüggő tömegbalesetek csütörtökön olyan próba elé állították a magyar katasztrófavédelmet, amelyre nagyon nehéz jól felkészülni. Van az a hótorlasz, van az a hófúvás, ami lehetetlenné teszi a gyors segítséget. Számtalan példát találunk a közelmúltból arra, hogy az időjárás nálunk fejlettebb államok hatóságait is térdre kényszeríti. Ilyenkor aztán mindenhol vita kezdődik arról, hogy késedelmesen érkezett-e a segítség, tetten érhető-e emberi mulasztás a történések láncolatában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neeskens
2013. március 18. 13:16
Én csak annyit kérdeznék meg csendben, hogy vajon mi történt volna, ha a hosszúhétvége, a nemzeti ünnep előtt Pintérék lezárják az M1-est, meg az M7-est? Azonnal kitör a lázadás, az ellenzéki pártok diktatúrát, kijárási tilalmat kiáltottak volna.Az index gúnyos cikkeket írt volna egy kis havazástól is megrettenő gyáva, nagyszájú kormánytól. Nem arról van szó, hogy a közmédia, meg a katasztrófavédelem mindent tökéletesen csinált volna.De A helyzet ironikus, hogy pont azok sipítanak az erős államért, meg a korábbi lezárásokért, tiltásokért, akik a liberalizmust dicsőitik. Bizony a szabadság felelősséggel is jár. Jogod van elindulni a piros jelzés ellenére, vinni a kisgyerekedet, élelem, takaró nélkül, téligumi nélkül, jogod van nem tájékozódni. Csak akkor ne tessék picsogni, hogy miért nem engem ment meg az állam először.Utána meg anyázni Orbánt, Pintért, a katasztrófavédelmet, mindekit. Elhiszem, hogy nagyon sokan önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe, de könyörgöm, akik a wellness-hétvégét, meg az ausztriai síelést nem mondták le és indultak el minden figyelmeztetés ellenére, azokat annyira nem tudom sajnálni.
Hogyisvan
2013. március 18. 11:58
...baj lesz! Repülni fog a fő belügyi elvtárs, de minimum a határőr főtiszt elvtárs, ha már ez a pedálgép is kapargatja a dolgokat. Hiszen szeretett-szabolcska két napja még teljes mellvéd szélességgel védte a barátait.
tarackos
2013. március 18. 11:23
"Jó lenne, ha a miniszterelnök által ma estére kért jelentés egyértelmű választ adna néhány kérdésre." Ugyan minek Szabi? Girnyó ma reggel megaszondta, hogy 100%-os teljesítményt nyújtottak. Majd Pocak bedobja a csontvázjelentés mellé te meg uúgy felveszed fizud ahogy eddig...
kamasuka
2013. március 18. 09:53
http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/tulszamlazta-a-fotav-a-futest-1145428
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!