Láttál már NKH-st dolgozni?

2012. március 24. 08:49

Ha valaki ma Budapesten jogosítványt akar szerezni motorra, megnyugodhat, hogy ebben a szezonban már nem fog sokat motorozni, hisz nagyjából augusztusi vizsgaidőpontra számíthat. Nem sok ez, mindössze öt hónap, holott egy ilyen jogsit bőven meg kellene tudni szerezni hat-nyolc hét alatt.

2012. március 24. 08:49
Papp Tibor
Totalcar

„Úgy tűnik, két év kellett, hogy az új NKH-vezetés átlássa a rendszer működését annyira, hogy felügyeleti szervével (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) összefogva alaposabban megakasszák a dolgokat. Ezt onnan tudhatjuk, hogy most tört ki az első botrány. Mert a közszférában leépítések vannak, hát itt is. Így gyorsan megszabadultak azoktól a vizsgabiztosoktól, akik a gépjárművezetőket vizsgáztatják. Eleve kevesen voltak, hiszen ők köztisztviselők, tehát drágák, és a magyar állam hatósága nem képes a magyar állam terheit megfizetni. (Budapesten a maradék negyven vizsgáztatóból csak tizenhármat hagytak meg.) A munka javát alapból külsősökkel végeztették, másodállású vizsgáztatókat foglalkoztattak. Na, őket úgymond nem tudták tovább foglalkoztatni, több, mint százat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vizipipa
2012. március 24. 15:01
"A mindenkori közlekedési hatóság állam az államban, az utolsó kommunista csökevények egyike." Akad még 1-2. Például a kéményseprők. Szolgáltató és hatóság egy személyben. El is van, rendesen.
Teknős
2012. március 24. 14:14
Nekem az tetszik, hogy a 25 éves jogosítványommal anno, sokkal kevesebb adminisztráció járt, mint a fiaimnak, idén 2012-ben. Úgy van kiépítve a rendszer, hogy legalább 2 nap az állam miatt kell ugrálnod, és egészen biztosan kizárják, hogy egy nap alatt intézhető legyen csak maga a papír(vagy inkább kártya). Nesze neked szolgáltató állam... Navracsics úr, innen csak egy suta, ormótlan és ostoba államgépezet látszik a ténykedésük kapcsán!
Teknős
2012. március 24. 14:14
Nekem az tetszik, hogy a 25 éves jogosítványommal anno, sokkal kevesebb adminisztráció járt, mint a fiaimnak, idén 2012-ben. Úgy van kiépítve a rendszer, hogy legalább 2 nap az állam miatt kell ugrálnod, és egészen biztosan kizárják, hogy egy nap alatt intézhető legyen csak maga a papír(vagy inkább kártya). Nesze neked szolgáltató állam... Navracsics úr, innen csak egy suta, ormótlan és ostoba államgépezet látszik a ténykedésük kapcsán!
shermes hollock
2012. március 24. 13:56
Akkor ott mégegyszerűbb:) Csak "elképesztően drága" :D A jogsi itt inkább, mint egyetlen arcképes igazolvány, csak azért kell, hogy ellenőrizzák az vagy-e akinek mondod magad - hitelkártyás fizetéshez, ill. az ügyintézés aláirásához.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!