Töketlen országnak töketlen vezetőt

2012. március 28. 06:53

Mondhatták volna, igen, megvizsgáltuk, és hát nagyon úgy tűnik, hogy a Köztársasági Elnök Úr végeredményben leginkább nem írta meg ezt a kisdoktorit, legjobb esetben is csak fordította.

2012. március 28. 06:53
Kolbert András
Index

„Lehetett volna tökös a vizsgálatot végző, tényfeltáró bizottság is, a munka nagyobbik részét már elvégezte helyettük a HVG és az Index. Mondhatták volna, igen, megvizsgáltuk, és hát nagyon úgy tűnik, hogy a Köztársasági Elnök Úr végeredményben leginkább nem írta meg ezt a kisdoktorit, legjobb esetben is csak fordította. Nem kellett volna félni a plágium szó használatától sem. Itt volt az alkalom, hogy visszaadják a mára közröhejjé vált bizottságok talán sohasem volt fényét, de nem, pont ugyanaz történt, mint mindig – a gólvonal előtt megálltak, és elkezdtek valaki másra mutogatni.

Lehetett volna tökös az egyetem vezetése is, a rektor és a dékán. Visszavonathatták volna a címet, – még mindig megtehetik –, erre az elkent jelentésre hivatkozva is, mert míg a felelősség kérdésében maszatolt a bizottság, az bizony, hogy a disszertáció egy másolat, még ebben a jelentésben is benne van. Valamit mondani egyébként is kötelességük lenne, a bizottság jelentését értékelniük kell, és hivatalosan is kimondani: marad a doktori cím vagy nem, persze mindkét kiálláshoz megintcsak kell egyfajta tökösség. (...)

És természetesen utolsó lehetőségként lehetett volna tökös Schmitt Pál is, beláthatta volna, hogy menthetetlen a helyzet, és lemondhatott volna. Ehhez persze az kellett volna, hogy egy kicsit jobban értse a köztársasági elnöki tisztség jelentőségét, mint a doktori dolgozatát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2012. március 28. 22:34
Egy nő a legtökösebb, és pont tőlünk, úgyhogy kicsit megnyugodtam. Nem direkt sajnos, de legalább nem bújt el: http://index.hu/tudomany/2012/03/28/mashol_visszavonnak_a_doktori_cimet/
Ouroboros
2012. március 28. 20:01
Ez a cikk a legfontosabb dologra világít rá az egészben. Nem basz már, hogy így döntött a bizottság. Nem basz már, hogy Schmitt elnök maradhat, sőt igénylem. Az viszont basz, hogy egyetlen rektorban sem volt annyi gerinc, hogy hivatalos nyilatkozatban leszögezze: egyértelmű plágium volt, ilyen a mi egyetemünkön nem történhet és nem történhetett meg, és a tudományos élet tekintélye csak úgy menthető meg, ha a csalással szerzett doktorit AZONNAL visszavonják. A mi rektorunk, Szabó Gábor helyében nem felejtettem volna el hozzátenni, hogy ha az SZTE további elvonásokat kap a nyakába, akkor tudni fogjuk, az miért lesz :D Nem ez történt. Mindenki, mindenki elsunnyogott. Megérdemeljük a sorsunkat, én azt mondom.
wartog
2012. március 28. 09:44
Lám csak!Itt a prezentáció, mit hoz a felszínre a tisztességtelen eljárás.Milyen példát mutat a KE a fiataloknak? Hogy ímé, így is lehet érvényesülni? PIHA!És Pfuj!
tarackos
2012. március 28. 09:00
Ez van. Ha vannak golyók mint pl. a szlovák dokiknál, akkor nem 20 rugóval szúrják ki a szemüket mint a töketlen magyar dokiknál. Gyáva népnek nincs hazája...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!