trailer

2017. június 10. 9:34
Az afrikai hős szólófilmjével bővül hamarosan a Marvel-univerzum.
Marvel
2017. március 28. 15:46
Pókember végleg hazatér a Marvel-univerzumba első saját filmjével, amiben Michael Keatonnal küzd meg, miközben Vasember próbálja egyengetni az útját.
Neil Gaiman
2017. március 16. 5:48
A régi istenek elhalványulnak, az újak felemelkednek, és közben folyik a vér. Itt egy új előzetes az Amerikai istenekhez, amelyben Árnyék és Szerda mellett feltűnik egy sor új és régi isten. A Starz sorozata április 30-án debütál, a látvány és a hangulat pedig egyelőre passzol Neil Gaiman eredeti regényéhez.
2017. március 14. 13:19
Új kísérővel, de utoljára tér vissza Peter Capaldi Doctor Who-ként a tizedik évadban.
2017. március 13. 5:53
Wonder Woman gyerekkorába is bepillantást enged a film új előzetese.
2017. március 1. 15:01
Már-már baljóslatúan idillikusan indul az Alien: Covenant legfrissebb előzetese, és valóban: a videó második részében igencsak brutálisra fordul a helyzet.
2017. február 13. 16:16
Március végén debütál a mozikban a Ghost in the Shell élőszereplős változata, a főszerepben Scarlett Johanssonnal. A második előzetesből sokkal többet megtudunk, mint az elsőből: feltűnik a film főgonosza és az is kiderül, mi lesz a központi probléma. A látvány egyelőre elég ütősnek tűnik.
2017. február 6. 10:56
Egyre furcsábbak lesznek a dolgok a Stranger Things második évadában.
2017. január 19. 18:47
Nagyon kemény filmnek ígérkezik az utolsó Farkas/Rozsomák-mozi: itt a teljes előzetes.
2016. december 27. 8:13
Új társat kap Doctor Who: tavasszal jön a tizedik évad.
2016. december 25. 6:49
Az Alien: Covenant című filmmel tér vissza az Alien-univerzumba Ridley Scott. Itt az első előzetes.
2016. december 19. 19:29
Újraindul a replikánsok utáni hajsza a Szárnyas fejvadász jövőre érkező folytatásában.
2016. december 9. 6:31
Itt az új Pókember-film első előzetese, benne egy csomó poénnal és Vasemberrel.
2016. november 30. 8:11
Nézzük, milyen szövegekkel találkozhatunk egy trailerben, valamint azok mit is jelentenek valójában.
2016. november 15. 10:12
Kijött az élőszereplős A szépség és a szörnyeteg első teljes előzetese.
2016. november 10. 18:42
Űrhajó, tengerpart, gonosz szörnyek. A Valerian and the City of a Thousand Planets című alkotás trailerében minden van, ami odavaló.
2016. október 21. 9:40
Az idei év nagy sci-fije lesz az Érkezés: az alapanyag egy zseniális novella, a korai kritikák pedig rajonganak a filmért. Itt az utolsó előzetes.
2016. október 13. 14:21
A Halálcsillag tervei körül bonyolódik az új Star Wars-film cselekménye. Itt az új előzetes.
2016. október 12. 12:57
A Netflix éleszti fel az elmúlt évek egyik legizgalmasabb sci-fi sorozatát, a Black Mirrort. Hat rész jön most, de már berendelték a következő évadot.
2016. szeptember 29. 11:26
Itt a Harry Potter-előzményfilm utolsó előzetese.
2016. szeptember 20. 14:15
Két ember idő előtt ébred fel egy űrhajón, ahol mindenki más még kilencven évig fagyasztásban lesz, aztán beüt a krach. Itt van Jennifer Lawrence és Chris Pratt új sci-fijének első előzetese.
2016. szeptember 20. 14:15
Két ember idő előtt ébred fel egy űrhajón, ahol mindenki más még kilencven évig fagyasztásban lesz, aztán beüt a krach. Itt van Jennifer Lawrence és Chris Pratt új sci-fijének első előzetese.
2016. szeptember 19. 13:40
Gépágyús medveemberrel támad az orosz szuperhősfilm legutóbbi előzetese.
2016. szeptember 14. 10:18
Újabb, ijesztő előzetest kapott az október elején debütáló Westworld.
2016. augusztus 30. 10:09
Október elején debütál az HBO-n a Westworld Anthony Hopkins-szal, Ed Harris-szel, Evan Rachel Wooddal, James Marsdennel a főszerepben.
2016. augusztus 17. 9:44
Megérkeznek az idegenek, de senki sem érti, mit akarnak mondani. Itt egy nyelvészre van szükség. Megérkezett a Ted Chiang díjnyertes novellájából készült Arrival teljes előzetese.
2016. augusztus 12. 6:54
Egy régi ismerős is feltűnik a Zsivány Egyes új előzetesében. Decemberben érkezik az új Star Wars-film.
2016. augusztus 9. 20:50
Megérkezett Ted Chiang Story Of Your Life című novellájából készült film, az Arrival előzetese.
2016. július 29. 10:12
A The Great Wall című filmben Matt Damon segít Kínának megvédeni magát a falról a szörnyek ellen. Hogy mi? Mi sem értjük, de itt az előzetes.
2016. július 22. 12:28
Saját sorozatot kap a Netflixen a Jessica Jonesban megismert golyóálló hős, itt az első előzetes.
2016. június 27. 8:21
Zombiapokalipszis kicsit másként: filmet forgattak a The Girl With All the Gifts című könyvből, itt az előzetes.
2016. június 21. 11:32
Western-sci-fi-horror: októberben ön az HBO-n a Crichton-film alapján készülő Westworld-sorozat.
2016. június 11. 14:10
A Netflixen érkezik a Stranger Things nevű, hangulatában a nyolcvanas évek sci-fijeit idéző sorozat.
2016. május 23. 17:06
Most már tényleg minden előzetes egy olyan hanggal fog indulni, mint Az ébredő Erőé.
2016. május 21. 13:41
Vajon Az ébredő Erő után most már minden előzetes egy ilyen hanggal fog indulni?
2016. május 12. 15:43
A Cracked sorra vette, hogy egy-egy filmzsánernél milyen visszatérő elemeket használnak az előzetesek készítői a hangulat megteremtéséhez.
2016. május 10. 13:48
Ivan Kuzik a World of Warcraft játék stílusában valósította meg a készülő Warcraft-film előzetesét.
2016. május 6. 10:32
Május végén érkezik a Blake Crouch regényéből M. Night Shyamalan felügyeletével készült sorozat, a Wayward Pines második évada.
2016. május 2. 8:35
Félremegy egy marsi expedíció – ismerős felütéssel készült alacsony költségvetésű sci-fi Mark Strong főszereplésével, itt az előzetes.
2016. április 26. 11:08
A fiatal X-Menek egy isten és négy másik mutáns ellen. Itt az utolsó előzetes a május végén debütáló filmhez. Magyar felirattal!
2016. április 20. 8:10
Egy elképzelhetetlen fenyegetés miatt megállíthatatlan hősökre van szükség. Itt a Warcraft második előzetese.
2016. április 13. 10:05
Tilda Swinton okítja Benedict Cumberbatchet a természetfelettire a Doctor Strange első előzetesében.
2016. április 12. 9:27
Novemberben debütál a Harry Potter-univerzumon belül, de az ismert filmek előtt, Amerikában játszódó Legendás állatok és megfigyelésük.
2016. április 12. 8:40
Egy film, ami annyira szeretné lemásolni az eredeti film sikerét, hogy végül az eredeti filmet másolja le. Őszinte előzetes.
2016. április 11. 20:28
Két hét múlva premier!
2016. április 11. 8:59
Augusztusban jön a Suicide Squad: az új előzetesben megint megszólal Joker, feltűnik Batman, és elhangzik még pár poén. DC-gonoszok mentik meg a világot.
2016. április 11. 8:28
Senki nem élvezte úgy a Zsivány Egyes előzetesét, mint Roderick atya, a Star Wars-rajongó holland katolikus geekpap.
2016. április 7. 14:16
Itt a Rogue One, avagy magyarul a Zsivány Egyes előzetese. A film a harmadik és a negyedik Star Wars-mozi között játszódik: egy válogatott lázadócsapat készül ellopni a Halálcsillag terveit.
2016. március 26. 10:43
„Mi mindannyian – egy Isten ellen” – a fiatal mutánsok szembeszállnak Apokalipszissel és a neki segítő mutánsokkal a következő X-men-moziban. Szinkronos előzetes.
2016. március 23. 8:56
Majdnem lemaradtunk a Pannónia Kapitány: A Kárpátok Katonája című kamumozi rendkívül szórakoztató kamuelőzetesről.
2016. március 17. 15:29
Komoly harc várható a május 27-én debütáló X-Men: Apokalipszisban.
2016. március 16. 9:41
Titkos háború Hell's Kitchenben: itt a Daredevil utolsó előzetese. Premier március 28-án.
2016. március 16. 9:22
Ismét ijesztő, zenés trailert kapott az Orphan Black (Sötét árvák) negyedik évada, csak kapkodjuk a fejünket.
2016. március 16. 9:17
Május elsején debütál a Penny Dreadful (Londoni rémtörténetek) harmadik évada, farkasemberrel, boszorkánnyal és Frankensteinnel, meg a szörnyével.
2016. március 9. 9:03
A trailer pár napja jött ki, de már több mint háromszázezren dislikeolták a YouTubeon, és ez a szám csak emelkedik. De mégis, honnan ered ez a gyűlöletfolyam?
2016. március 3. 15:37
Who you gonna call? Itt az új Szellemirtók első előzetese, ahol minden a régi csupán az összes csapattag nő.
2016. február 26. 13:32
Egy kiskorában eltűnt lány keresi tudós szüleit ebben a remeknek tűnő francia animációs steampunk-filmben. Van vele egy beszélő macska is.
2016. február 25. 19:27
Hurok címmel érkezik áprilisban a mozikba Madarász Isti thrillerje, amelyben egy drogcsempész egy időhurokba ragadva próbálja helyrehozni, amit elrontott.
2016. február 22. 10:03
Április közepén tér vissza az Orphan Black (Sötét árvák) a negyedik évaddal.
2016. február 16. 10:10
Punisher megérkezik Hell's Kitchenbe és elkezd gyilkolászni, Daredevil pedig lehet, hogy felelős ezért. Hosszú trailert kapott a Netflixen futó Daredevil második évada.
2016. február 15. 7:21
Itt a hatodik évad első trailere, halott és élő karakterek maszkszerű arcaival.
2016. február 12. 10:28
Végre látjuk Batmant is akcióban a márciusban mozikba kerülő Batman v Superman: Dawn of Justice utolsó előzetesében.
2016. február 8. 8:46
Bruce Wayne Gothambe, Lex Luthor Metropolisba csábítja a turistákat a Batman v Superman és a Turkish Airlines közös Super Bowl-szpotjában.
2016. február 8. 8:35
Az idei év ikonikus hősök csatáiról fog szólni: a Marvelnél Amerika Kapitány és csapata megy neki Vasembernek és barátainak.
2016. február 8. 8:28
Nem cicóznak az egyszer már legyőzött idegenek: most már nem csak az USA, de az azóta egyesült világ igyekszik majd lenyomni őket.
2016. február 8. 8:23
A rebootolt X-Meneknek kell legyűrnie az első és legerősebb mutánst.
2016. január 20. 8:54
Joker, Harley Quinn, Deadshot és egy sor DC-családba tartozó főgonosz fogja megmenteni a világot a Suicide Squadban. Itt a rendes előzetes, a Bohemian Rhapsody dallamaira.
2016. január 20. 8:45
Első világháborús hadszíntéren grasszál Wonder Woman a 2017-ben debütáló szólófilm első nyilvánosságra hozott képkockáin.
2016. január 4. 9:44
Legalábbis a filmvásznon: az alternatív Szovjetunióban összetrombitálnak egy szuperhőscsapatot a természetfeletti fenyegetésekkel szemben. Itt a Защитники című film előzetese.
2015. december 20. 12:24
Csak 2017-ben kerül a képernyőkre, de már van egy rövid kedvcsináló a Twin Peaks új évadához.
2015. december 15. 12:40
Newt Scamander megérkezik New Yorkba, a táskájában lévő szörnyek pedig elszabadulnak. Jövő novemberben jön a Harry Potter-előzményfilm.
2015. december 15. 11:04
Szorult helyzetbe kerül az Enterprise legénysége a Star Trek: Beyond előzetesében.
2015. december 14. 11:06
Az előző filmben rebootolt X-Men-franchise új főgonosza az első mutáns, a halhatatlan, sérthetetlen Apokalipszis lesz.
2015. december 14. 8:34
Visszajöttek A függetlenség napja idegenei, és hiába készült fel azóta a Föld, most többen vannak és nagyobb az űrhajójuk. Előzetes.
2015. december 3. 11:03
Megjelent egy teljes előzetes a Batman/Superman filmhez. Szerintünk eléggé spoileres, ezért csak óvatosan!
2015. november 30. 10:59
Az alig két és fél perces trailer persze ahogy illik, keveset árul el, és még ha sok tekintetben okosabbak is lettünk, sok dologra továbbra sem ad választ.
2015. november 25. 8:17
Amerika Kapitány vs. Vasember – egymásnak esnek a Marvel szuperhősei az új Amerika Kapitány-filmben. Itt a Polgárháború első előzetese.
2015. november 23. 12:24
James Franco főszereplésével készül sorozat Stephen King időutazós, Kennedy-gyilkosságos könyvéből, a 11.22.63.-ből.
2015. november 17. 9:22
Sorozat készül James S.A. Corey Térség-sorozatából is. Itt egy előzetes The Expanse-hez. Összeesküvés!
2015. november 17. 9:08
Készült egy őrült film arról, hogy egy CIA ügynök megpróbálja felbérelni Stanley Kubrickot, hogy rendezze meg a holdraszállást. Itt az előzetes.
2015. november 9. 13:25
„Minden igaz: a midikloriánok, Jar-Jar, a speciális kiadások” – itt a Star Wars: Az ébredő erő őszinte trailere.
2015. november 6. 15:20
Sosem látott képsorok is kerültek a Star Wars: Az ébredő erő japán előzetesébe. Úgy tűnik, a japánokat leginkább a csivitelő robottal próbálják megfogni.
2015. november 2. 12:08
Sorozatban dolgozta fel az AMC az idén húsz éves Preacher című kultikus képregénysorozatot.
2015. október 30. 9:47
Nem pontosan világos, mi értelme van az ilyen reakcióvideóknak, ez mindenesetre aranyos lett. Az Agymanók nézik a Star Wars-előzetest.
2015. október 26. 11:59
A Science Vs. Cinema összevágta az összes eddigi mozgóképes előzetest az új Star Wars-filmből.
2015. október 26. 11:54
Nem engedi el a sötét múltja Jessica Jonest a november 20-án induló új Marvel-sorozat trailerében.
2015. október 26. 11:27
A VII. Epizód korábbi előzeteseinek kellemes meglepetése volt, hogy Williams saját kísérőzenét alkotott hozzájuk.
2015. október 18. 21:48
Hétfőn egy teljesen új előzetes érkezik az új Star Wars-filmhez, ebből szivárogtattak most pár rövid képkockát. Sőt, a hivatalos poszter is nyilvános.
2015. október 13. 10:06
Film készült Seth Grahame-Smith Büszkeség és balítélet meg a zombik című regényéből, itt az előzetes.
2015. október 13. 10:01
Melegedik a helyzet Hell's Kitchenben: Elektra és Punisher is feltűnik a Daredevil második évadának előzetesében
2015. október 12. 9:11
Sorozat készül Lev Grossman Varázslók-sorozatából, itt a trailer. Elég jól néz ki.
2015. október 12. 7:44
November 20-ától elérhető lesz a Philip K. Dick-féle The Man in the High Castle összes epizódja az Amazonon.
2015. október 9. 10:54
Itt a sokadik előzetes a Jessica Joneshoz: a Marvel új sorozatában feltűnik majd David Tennant is, gonoszként. És ráadásul mindent tud.
2015. október 7. 14:42
Jön az Arrow (Zöld Íjász) negyedik évada szerda este, itt van hozzá még egy előzetes.
2015. október 7. 10:37
Az Éhezők viadala – A kiválasztott 2. előzetese grandiózus lezárást ígér a Jennifer Lawrence főszereplésével készült filmnek, amit Magyarországon november 19-én mutatnak be.
2015. október 4. 13:54
Hat részes minisorozatban nyomoz újra idegenek után Mulder és Scully januárban a Foxon.
2015. október 2. 8:51
Az újabb Jessica Jones teaserből kiderül, mi történik, ha valaki felidegesíti az ex-szuperhős magánnyomozót.
2015. szeptember 29. 9:56
2016-ban folytatódik az X-Akták: itt az első előzetes.
2015. szeptember 23. 9:54
Október 26-án indul a CBS-en Superman unokahúgának sorozata Melissa Benoist főszereplésével.
2015. szeptember 16. 9:39
Október 6-án folytatódik a DC-univerzum leggyorsabb emberének tévésorozata a második évaddal.
2015. szeptember 11. 11:13
Fulladás, éhhalál, robbanás – mindössze ennyi dolog fenyegeti a Marson felejtett Mark Watneyt a Mentőexpedíció című filmben.
2015. szeptember 11. 10:19
November 20-án egyszerre jön az összes Jessica Jones rész a Netflixen.
2015. augusztus 25. 14:09
Mások mellett Joker és Mr. Freeze is feltűnik majd a Gotham második évadában.
2015. augusztus 20. 11:41
November 25-én érkezik a mozikba a Victor Frankenstein James McAvoy és Daniel Radcliffe főszereplésével.
2015. augusztus 20. 8:04
Mark Watney még mindig a Marson termeszt krumplit, de most Jimi Hendrix szól közben.

összesen: 105 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó