szerzői jogok

2017. január 9. 11:14
Pénteken írtuk meg, hogy a januári Galaktikában ismét találtunk két olyan novellát, amelyek kiadásáról nem tud a szerző. Négy levelezés-részletet juttatott el hozzánk a Galaktika, amivel a januári lapszámban megjelent, szerzőik szerint engedélyük nélkül közölt két novella jogi helyzetét igyekeztek tisztázni. Mutatjuk.
Szerzői jogok
2017. január 6. 12:18
A januári Galaktika három külföldi szerzője közül kettő nem tudott róla, hogy megjelent a novellája a magazinban. Colin P. Davies egy novelláját már 2006-ban is így közölték, és a mostani közlés előtt sem keresték meg. Indra Dast ezzel szemben korábban megkeresték, és nyitott volt a fordításra, de azóta sem hallott a magazin szerkesztői felől semmit.
2016. október 7. 11:41
Egyetlen apró, de lényeges megjegyzésünk van csupán a szerkesztőkhöz: a hasonló nyugati fanzinok ismeretében tudjuk, hogy ott sem szokás neves sci-fi írók novelláinak engedély és copyright nélküli közlése.
2016. június 29. 13:34
Ezek a kétes üzelmek nem csak önmagukban károsak. Eljött az idő, hogy a tényállítások után pontokba szedjem véleményemet arról, hogy mi is a legfőbb baj a Galaktika tevékenységével.
Galaktika magazin
2016. április 8. 13:39
Burger István, a Galaktika főszerkesztője két hét után közleményben reagált cikkünkre, amelyben arról írtunk, hogy 2015-ben a Galaktika magazinban megjelent külföldi novellák jelentős része a szerzők tudta nélkül került be a magazinba. A közlemény szerint mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a helyzetet tisztázzák és átláthatóvá tegyék, az érintetteket pedig kárpótolják.