Pomsár Péter

2017. július 6. 12:54
Egy trilógia első részéről van szó, és ahhoz képest, hogy nyilvánvalóan a folytatásra is kellett hagyni muníciót, szépen sikerült megtölteni a kötetet tartalommal
2017. június 28. 11:35
Justusnak gyakorlatilag még akklimatizálódni sincs esélye, amikor egy gyilkosságsorozat közepén találja magát, és ahogy azt a becsületes zsaruk szokták, el is kezdi szépen felderíteni az ügyet.
2017. június 23. 10:23
A kivitelezés pedig első osztályú: nem csak a szöveg jó, a fiktív idézetekben megjelenő reakciók jól átgondoltak és életszerűek, illetve a szereplők is realisztikusan élik meg az eseményeket.
2017. június 8. 12:36
A tavalyi antológia sikerét követően Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017 is megjelent magyarul, a hazai olvasók így ismét belekóstolhatnak az angolszász SF/F novellatermés legjavába.
2017. június 2. 15:01
A diktatúra, hódítás és elnyomás, a könyörtelen, pragmatikus államgépezet, az emberi ambíciók, hibák, érzelmek mind-mind univerzálisak, ahogy az árulás is.
2017. május 20. 13:46
Ben H. Winters regényének világa ijesztő párhuzamokat mutat a miénkkel és súlyos kérdéseket vet fel, amelyek többsége Magyarországon is épp olyan aktuális, mint az Egyesült Államokban.
2017. május 17. 7:54
Érdekes év az idei, ami a magyar fantasztikus irodalmat illeti: egymástól függetlenül (de ugyanúgy az Agavénál) három olyan regény is megjelenik, amelynek központi témája egy csomó idegen lény váratlan érkezése.
2017. május 5. 10:24
Sapkowski a legtöbb könyvbemutatón, beszélgetésen és interjúban előszeretettel hangoztatja, hogy micsoda szenvedés egy történetet úgy megírni, hogy ne legyenek benne fölösleges dolgok.
2017. április 21. 6:23
A Fantasztikus világok legalább annyira hiánypótló, mint A sci-fi politológiája volt, ráadásul észrevehetően kiforrottabb.
2017. április 12. 11:57
Mi is van ezekkel a fekete lyukakkal? Hogyan keletkeznek? Tényleg nem juthat ki belőlük semmilyen információ?
2017. április 7. 11:18
Scalzi természetesen megszolgálta a megelőlegezett bizalmat, Az összeomló birodalom tökéletesen megfelel az elvárásoknak: jól összerakott, gördülékeny, izgalmas, színes, egyáltalán nem konzervatív és mindenekfelett szórakoztató.
2017. március 24. 7:45
Jó dolog a hagyományos fantasy, de azért érdekesebb, ha egy író ki mer lépni a megszokott díszletek közül és behoz valami kevésbé megszokott témát.
2017. március 11. 7:00
A Pengék városában már jóval erősebb a saját hang, és annak ellenére, hogy Bennett eredetileg nem is tervezett folytatást, tökéletesen illeszkedik a korábban lefektetett alapokhoz.
2017. március 1. 5:49
Ha egy kritikus úgy dönt, hogy kipróbálja, milyen lehet a másik oldalon, és elkezd irodalmat írni, két dologra lehet számítani.
2017. február 23. 9:36
Az Északi mitológia pontosan az, aminek látszik. Nem a következő nagy Gaiman-regény és csak annyira fantasy, mint bármilyen monda és mítosz: válogatott északi mítoszok újramesélése a kortárs közönségnek, abszolút hitelesen.
2017. február 9. 9:33
Cixin Liu történelmet írt, amikor első ázsiai szerzőként Hugo-díjat nyert regényével. A háromtest-probléma nyugati olvasóknak is érdekes, de korántsem tökéletes kísérlet, amely meghatározhatja a kínai sci-fi közeljövőjét.
2017. január 13. 7:43
A Draconis Memoria sorozat világában sárkányvérből nyert mágikus erők segítségével épül az iparosodó, kora-kapitalista társadalom, kereskedők és kalózok járják lapátkerekes gőzhajókon a tengereket.
2016. december 28. 19:51
A Kilátás az erkélyről hatvan rövid írást tartalmaz nettó négyszáz oldalon, többnyire on- és offline megjelent cikkeket, előadás- és beszédátiratokat, tíz tágabb témakör szerint rendezve.
2016. december 23. 10:59
Ha olvastad az előző részeket, valószínűleg nem kell ajánlás, hogy ezt is beszerezd. Ha és úgy jársz erre, hogy még nem olvastad: lezárult a sorozat, minden kötet olvasható magyarul.
2016. december 21. 8:36
Kétszáz oldalnyi ötletsziporka és humor húsz történetben: nagyjából ez a Vének történetei és más írások.
2016. december 8. 8:34
Chiang novelláit öröm olvasni. Ha nem tudnám, hogy kínai származású amerikai, a stílusa alapján valószínűleg japán kapcsolatot gyanítanék.
A magyar fantasztikum helyzete XXI.
2016. november 5. 5:00
Pomsár Péter szerint mérvadó magyar SF/F díj nem létezik, a rendezvények fragmentáltak, sokszor kérdéses színvonalúak és nincs olyan, ami lefedné a teljes hazai SF/F szcénát. Leginkább a közösségépítésben kéne jobban jeleskedni. A magyar fantasztikum helyzete, huszonegyedik epizód.
2016. november 3. 8:38
Érdekes volt végignézni a civilizáció széthullását a biztos pusztulás árnyékában, főleg, hogy globális szemszög és több nézőpont helyett egyetlen főszereplőnk volt, aki egy teljesen jelentéktelen városban élt.
2016. október 29. 6:02
Kíváncsi vagy a Roxfort titkaira? Érdekel a varázsvilág történelme? Szeretnéd tudni, hogy milyen volt McGalagony professzor huszonéves korában, vagy éppen kiről mintázta J. K. Rowling Umbridge főinspektort?
2016. október 21. 9:05
Még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e az elbeszélésmód, tekintve, hogy messze nem képes olyan erővel bevonni az olvasót a történetbe, mint egy normál regény, de kétségtelenül hatásos.
2016. október 11. 7:38
Alapból némi szkepszissel nyúltam a Frontvonalakhoz, mégiscsak ifjúsági regényként volt beharangozva, de szerencsére megcáfolt gyakorlatilag minden előítéletet.
2016. szeptember 28. 9:50
SF-regények terén egyre jobban állunk, végre nem évtizedes lemaradásban követjük a nemzetközi trendeket, a novellák viszont meglehetősen alulreprezentáltak.
2016. szeptember 23. 10:20
A könyv 163 oldal, nem éppen vastag. Viszont elképesztően jól áll neki a keményfedeles borítás, maga a borító pedig nagyon ízléses és igényes, tökéletesen mutat a gyűjteményben.
2016. szeptember 2. 11:13
Az Emlékmás azoknak is tökéletes, akik kíváncsiak Philip K. Dick történeteire, de eddig nem tudták eldönteni, hogy a közel harminc könyv közül melyiket válasszák, gyűjtőknek és rajongóknak pedig természetesen kötelező.
2016. augusztus 24. 10:52
Steampunk urban fantasy-krimi kapitalista istenekkel, mágus-jogász-detektívekkel, élő vízköpőkkel, kocsis nélküli hintókkal és majdnem szó szerint alvilági szórakozóhelyekkel.
2016. augusztus 12. 10:22
Az olykor enyhén abszurd interdimenzionális kalandok pedig még azokat is garantáltan lekötik, akikkel a kötelező olvasmányok kellőképp megutáltatták az olvasást.
2016. július 22. 12:16
Mi történik azután, hogy a főhős hatalmas áldozatok árán legyőzi a világuralomra törő gonoszt? A legtöbb regény erre már nem tér ki, a rangos díjakkal jutalmazott Mások között viszont pontosan erről szól.
2016. július 19. 11:17
A Hidrogén szonátával még egyszer, utoljára bepillanthatunk az Iain M. Banks által megálmodott univerzumba.
2016. július 5. 11:52
Ivóvíz. Annyira magától értetődő, hogy jön a csapból, ha megnyitjuk, hogy egy rövid vízszünet is szinte pánikreakciót vált ki, megtöltünk minden nagyobb edényt és palackot (már ha előre tudunk róla), mint ha az életünk múlna rajta.
2016. június 30. 10:01
Rejtőien laza, vernésen retrofuturisztikus és Kittenberger Kálmán életéhez illően kalandos utazás a századfordulós Afrika sötét szívébe.
2016. június 23. 5:41
N. K. Jemisin tök jó író, kiváló érzékkel nyúl fontos kérdésekhez és a fantáziája is lenyűgöző, nagyon sajnálom, hogy ilyen, tulajdonképpen teljesen lényegtelen dolgok miatt mégsem tudok olyan pozitívan nyilatkozni erről a regényéről, mint szeretném.
2016. június 21. 11:37
A Szellemek a fejben egy jól megírt, izgalmas és végtelenül szórakoztató könyv, Paul Tremblaynek jár a dicséret. Ugyanakkor minden horror rajongót el kell szomorítanom, mert ez a könyv nem horror.
2016. június 17. 10:56
Ahogy minden rendes (?) fantasy egy kocsmában indul, egy igazi (?) sci-fi magától értetődően ott kezdődik, hogy a főszereplő új állomáshelyre kerül.
2016. június 15. 9:06
A 840 oldal körüli nettó terjedelem kicsit ijesztő lehet, de egy ilyen érdekes regénnyel gyorsan lehet haladni, észrevétlenül fogynak a száz oldalak, és a végén legfeljebb csak azt sajnálhatjuk, hogy mindössze ennyi volt.
2016. június 8. 9:37
Valahogy így érdemes sorozatzáró regényt írni. A varázslók-trilógia az egyik legjobb ezredforduló utáni fantasy-történet, a kifejezés pozitív értelmében kortárs, intelligens, erős érzelmeket keltő, hatásos és messzemenően elgondolkodtató.
2016. május 25. 8:50
Tóth Csaba valódi forrásszövegként kezeli Suzanne Collins regényeit, és egy pillanatra sem kérdőjelezi meg az eseményeket, inkább logikát keres – és talál! – a regények amúgy nem különösebben alapos vagy átgondolt háttérvilágában.
2016. május 18. 9:14
Érdekes utazás volt ez a három hatalmas regény. Szinte pontosan egy-egy év különbséggel jöttek ki a kötetek, közben sok mást is olvastam, mégsem volt nehéz visszatalálni a történethez.
2016. május 13. 10:14
A Pinky urban fantasy. A megteremtett világot így lehetne a legegyszerűbben körülírni: Andrzej Sapkowski Vajákja modern városi környezettel keresztezve. Város és emberiség, modern technológia és a velük szimbiózisban élő kvázi-mágikus helyek és élőlények.
2016. május 6. 10:26
Száz év múlva, a huszonkettedik század elején az emberiség felszámolja a háborúkat a Földön és gyarmatosítja a Marsot, de mindennek ára van.
2016. április 22. 12:56
Az MI-k érinthetetlenek, a cinikus, mizantróp Andrea Cort detektív egyszerűen megoldhatná az ügyet azzal, hogy kerít egy bűnbakot, akire ráverheti a bűntényt, de inkább a valódi indítékokat és a valódi tettest akarja megtalálni.
2016. április 16. 11:46
A Tizenegyes állomásról nehéz objektíven írni, tipikusan olyan könyv, amiben nagyon sok minden van, és mindenkit máshogy érint meg.
2016. április 13. 10:41
Amikor írsz valamit, halad a történet és tudnod kell, hogyan tartsd megfelelő szinten, hogy az olvasó ne veszítse el az érdeklődését, de azért követhetetlenül gyors se legyen. Interjú.
2016. április 12. 12:53
A népek vagy kultúrák összecsapásakor az egyik általában beolvad végül a másikba. Az, hogy keletkezik egy újabb kulturális réteg, az egy teljesen természetes jelenség, és aztán a gyengébb kultúra végül kihal. Interjú.
2016. április 6. 12:47
Nem meglepő, hogy sok ismerősöm már meg sem próbálta elolvasni Lawrence második sorozatát, A vörös királynő háborúja trilógiát. Pedig érdemes lenne.
2016. április 1. 10:22
Olyan világot és olyan regényt sikerült Bennettnek alkotnia, amiben az olvasó szívesen merül el, és amire a legnagyobbak is büszkék lehetnének.
2016. március 24. 8:54
Egy nap nélküli, sötét és végtelenül idegen bolygó, young adult stílusú történet és váratlanul elgondolkodtató nyelvészeti, szociológiai, vallási kérdések. A Sötét Éden különleges regény, színes, zavarba ejtő és gondolkodásra késztető ötletekkel.
2016. január 23. 15:21
Breq és csapata a Kalr Kegyelme fedélzetén az Athoek Állomásra indulnak, egy provinciális területre, ahol egyrészt Awn hadnagy családját kellene megvédeni, másrészt a birodalmi válság egyéb problémákat is felszínre mos.
2016. január 21. 9:06
halál városa a maga abszurdba hajló humorával és az időutazást valódi eszközként, nem csak hangulatelemként használó történetével már közelebb áll a személyes DW-érzésemhez, és mintha Douglas Adams stílusa is jobban érződne rajta.
2016. január 13. 9:52
Csak azért nem mondom, hogy a Lőpormágus-trilógia az utóbbi évek legpozitívabb fantasy-meglepetése, mert van azért A varázslók is, de egyébként tipikusan olyan történet, amit tizenöttől hetvenig bárkinek a kezébe nyomok.
2015. december 29. 8:15
John Scalzi ezúttal is hozza a formáját, az Árnyékszövetség az előzményekhez hasonlóan izgalmas, humoros, színes és mindenekfölött szórakoztató.
2015. december 29. 8:15
John Scalzi ezúttal is hozza a formáját, az Árnyékszövetség az előzményekhez hasonlóan izgalmas, humoros, színes és mindenekfölött szórakoztató.
2015. december 20. 12:12
Sci-fi filmeket nézni és videojátékokat játszani szórakoztató. De mi van akkor, ha a rendkívül népszerű űrhajós-lövöldözős játék, az Armada, nem csak egy eszköz arra, hogy az ember átmenetileg kizárja a kellemetlen külvilágot, hanem maga a valóság?
2015. december 9. 11:09
Lev Grossman továbbra is keményen bánik a fantasysablonokkal, A varázslókirály ugyanolyan pimasz és cinikus, de sötétebb, kiszámíthatatlanabb és jóval akciódúsabb az előzménynél.
2015. december 2. 12:36
Napjaink a hatvanas évek végéről nézve. John Brunner monumentális társadalmi sci-fije egy mondatban nagyjából így írható le, és még csak nem is az a legérdekesebb benne, hogy mennyi mindenre ráérzett.
2015. november 25. 9:01
Ender elméjének gyermekei önálló utakon járnak és az emberiség éppen elpusztítani készül legjobb esélyét a túlélésre.
2015. november 7. 8:36
Simmons ismét jól eltalálta a karaktereket és a történet ritmusát, világépítésben is kiemelkedő, eddig simán az év sci-fije az Aurorával karöltve.
2015. szeptember 16. 10:05
A képregények helyzete elég mostoha: amellett, hogy magyarul viszonylag kevés jelenik meg és az is drágán, én is általában csak időkitöltőnek használom őket két „normál” könyv között.
2015. szeptember 11. 10:23
Westerfeld Leviatán-trilógiája friss színt hozott a magyar nyelvű ifjúsági irodalomba, Keith Thompson illusztrációinak és Vass Richárd borítóképeinek köszönhetően szó szerint is.

összesen: 63 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó