képregényfilm

2017. július 6. 12:51
Odáig nem merészkednék, hogy az mondjam, a Hazatérés a Marvel legjobbja, de az biztos, hogy egyike az uniformizmussal (sokszor jogosan) vádolt stúdió legmarkánsabb filmjeinek.
2017. július 6. 12:50
Ha el kell magyarázni, hogy mitől olyan sikeres és szerethető Peter Parker, akkor kérdés nélkül ezt a filmet javasolnám megtekintésre.
2017. június 1. 12:36
A Wonder Woman végre ugyanis az a szuperhősfilm, amire A sötét lovag óta várunk.
2017. május 31. 15:51
Egy kicsit sem fogok csodálkozni, ha úgy tíz-húsz év múlva felbukkan pár színész és rendező, aki azt mondja majd, hogy azért választotta a filmszakmát, mert gyerekkorában látta a moziban a Wonder Womant.
DC
2017. május 23. 6:13
Családi tragédia miatt egy időre visszavonul Zack Snyder, így Joss Whedon végzi majd el Az Igazság Ligája utómunkálatait. Ez a vágáson és az egyéb munkákon kívül például még néhány pluszjelenet leforgatását is jelenti. Whedon így a Bosszúállók után a másik nagy képregényes univerzum legfőbb szuperhőscsapatának filmjét is rendezheti.
2017. május 8. 16:43
Június másodikán debütál a Wonder Woman: itt az utolsó előzetes.
2017. március 25. 16:46
Itt a DC legnagyobb hőseit egy csapatban egyesítő Az Igazság Ligája-mozi első előzetese.
2017. március 13. 5:53
Wonder Woman gyerekkorába is bepillantást enged a film új előzetese.
X-Men
2017. március 6. 6:35
Bőven behozta a rá fordított pénzt a mozikasszáknál a Hugh Jackman utolsó X-Men filmje, a Logan. A film globálisan 237,8 millió dollárt, azaz 69 milliárd forintot keresett. A Logant 97 millió dolláros költségvetésből forgatták. A Fox előzetes várakozásait is jóval felülmúlta az egyébként korhatáros film premierhétvégi bevétele.
Nem Superman
2017. március 5. 7:33
Ryan Reynolds tette ki a netre azt a kisfilmet, amit a Logan előtt vetítenek Amerikában. Deadpool épp az utcán sétál, amikor egy rablásra lesz figyelmes, berohan egy telefonfülkébe átöltözni... Ami pedig ez után következik, az elég vicces. A Deadpool 2 csak 2018-ban érkezik, de ezt a szösszenetet már az új rendező, David Leitch rendezte.
2017. március 3. 7:17
Ha kérhetek egy dolgot a filmkészítőktől, akkor az az, hogy ne szerepeltessék többet Farkas/Logant. Velem együtt még nagyon sokan lesznek, akik úgy gondolják, ez méltó búcsú volt a karaktertől.
2016. december 4. 6:55
Jövő áprilisban visszatérnek a galaxis legszórakoztatóbb zsoldosai! Nem lehet faarccal végignézni az első rendes előzetest.
Képregény
2016. november 28. 7:35
Van élet a szuperhősképregényeken túl is: bár elárasztanak minket a képregénysorozatok, mi mégis úgy gondoljuk, hogy a jóból sosem elég. Összeszedtünk öt további olyan képregényt, amit szívesen látnánk viszont a tévében a Pax Romanától a League of Extraordinary Gentlemenen át Hawkeye hétköznapi kalandjaiig.
Marvel
2016. november 10. 12:59
A gyógyulásra és a teljességre való törekvés: ez a témája a legutóbbi Marvel-filmnek. A Doctor Strange az a film, ami úgy használja a vizualitást, a CGI-t és a 3D-t, hogy az nem parasztvakítás, hanem valódi eszköze a történetmesélésnek; ráadásul azoknak is élvezhető, akik nem látták az univerzum eddigi filmjeit. Kritikánk.
2016. november 4. 12:04
A Doctor Strange kapcsán az a furcsa, hogy szóról szóra idetehetem azt, amit Zsótér kolléga kicsit több, mint egy éve leírt a Hangya-film bevezetőjeként.
2016. november 4. 10:20
Egy kézmozdulattal üti félre a golyókat Wonder Woman az új előzetesben, ahol az amazonok földjére is vethetünk pár pillantást.
2016. november 3. 8:42
Ugyanakkor: mindig is haragudtam a Marvel Studiosra, amiért a műfaji diverzitás ellenére (hogy a fanyalgóknak is igazuk legyen) tényleg szinte minden szuperhőssztori ugyanolyan, csak a köntösüket variálják.
2016. november 3. 8:41
Racionális közgazdászként egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy Ben ellenére is komolyan tudok venni egy történetet, amely párhuzamos dimenziókról és varázslókról szól.
2016. október 21. 9:18
Itt a Logan első előzetese: az öreg X Professzor és a megviselt Farkas (Wolverine/Rozsomák) egy posztapokaliptikus világban kell megmentsék Wolverine klónját.
2016. október 20. 8:45
Rövid előzetest kapott A galaxis őrzői második epizódja.
2016. szeptember 23. 10:03
Joss Whedon rendező szervezésében színészek, így például Robert Downey Jr., Martin Sheen, Mark Ruffalo és Scarlett Johansson buzdítják szavazásra az amerikaiakat Donald Trump ellen.
2016. szeptember 12. 9:45
Bár a közönség megszerette ezeket a karaktereket, a siker pedig a mai napig változatlan, valószínűleg nem lehet a végtelenségig ugyanazt csinálni. És nem is kell.
2016. szeptember 6. 11:28
Ebben a rajongói előzetesben a Christopher Reeves-féle Superman és Michael Keaton-féle Batman csapnak össze.
2016. augusztus 24. 10:59
Moszkvát megtámadta valami természetfeletti, és csak a szuperhősök segíthetnek. De nem ám Amerika Kapitány! Jövőre érkezik az Őrzők című film.
2016. augusztus 5. 9:32
A film rendezőjét megszállta a papírforma démonja, Margot Robbie lubickol Harley Quinn szerepében, az új Joker viszont nem táncolt még az ördöggel sápadt holdfénynél.
2016. augusztus 4. 8:41
A válogatott DC-s szuperbűnözők egész estés lőfegyverreklámja gyalázatosan rossz film; a kidolgozatlan jellemeket és az ostoba történetet még a szórványosan vállalható színészi játék sem tudja megmenteni.
2016. augusztus 4. 8:40
Azzal az erővel, energiaráfordítással és pénzből amivel és amiből a DC Comics legújabb, Marvelverésre tervezett filmje készült, igazán lehetett volna jó is.
2016. augusztus 4. 8:35
Azonban hibái ellenére Az Öngyilkos Osztag egy jópofa, korrekt alkotás, ami ugyanakkor lehetett volna elsöprő is. Ez utóbbiért kár, mert, mint mondtam, jó szupergonoszokra márpedig szükség van.
2016. augusztus 4. 8:32
És még ez a film legjobb része. Mármint buta, kapkodó, kínosan erőltetett, és automata üzemmódban zavarja le a csapatbemutató zenés montázst, de helyenként azért mégiscsak vicces, eleven, és van benne némi spiritusz.
Film
2016. augusztus 3. 14:24
Nagyon vegyes képet ad a DC-univerzum harmadik filmje: a Suicide Squadban vannak remek pillanatok, vannak jó alakítások és nevetni is lehet, de mintha elfelejtették volna rendesen megírni ezt a filmet. Jared Leto Jokere rendkívül erőltetett, de szerencsére itt van Bumeráng kapitány és Harley Quinn, hogy hozzanak pár poént, és pár másodpercre Batman is feltűnik. Kritika.
2016. július 28. 12:05
A The Nerdwriter szerint leginkább azért nem működött a Batman Superman ellen, mert aa rendező előnyben részesítette a nagy pillanatokat a jelenetekkel szemben.
2016. július 24. 6:30
Jövő nyáron izgulhatunk a mozivásznon Wonder Womanért, akinek filmje az előzetes alapján sokkal jobbnak tűnik, mint a Batman v Superman volt.
2016. július 24. 6:20
Csak 2017 novemberében érkezik a mozikba az Igazság Ligája, de a San Diego Comic Conon már bemutattak egy részletet.
2016. július 19. 11:31
A pantomimgonosz Cesar Romerótól a még ismeretlen Jared Letóig: így változott Joker a tévéképernyőn és a mozivásznon.
Képregényfilm
2016. július 15. 12:10
Hova tart a Marvel filmes univerzuma, mit hozhat a jövő és mi lesz 2019 után? Pókember már megérkezett a Marvelhez, de lehetnek még olyan hősök, akik csatlakozhatnak az elmúlt évtizedben arató franchise-hoz? És ha már itt tartunk: miért késik vajon az Inhumans-mozi? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
2016. június 13. 9:13
A Marvel Cinematic Universe alkotásaira általában hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint vicces, izgalmas kis filmekre, amik nélkülöznek mindenféle komolyságot és drámát.
2016. május 30. 7:47
Jóleső középútként fogadhatjuk az Amerika Kapitány: Polgárháború túláradó poénözöne és a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala című film szürke jellemtelensége szegte ösvényen.
2016. május 23. 14:01
Valaki azt írta egyszer, hogy az X-Men: Apokalipszis a kihagyott ziccerek filmje. Részben sajnos igaza van. Egy kis odafigyeléssel több tartalommal lehetett volna felturbózni a látványorgiát és ki lehetett volna küszöbölni néhány bosszantó hibát.
2016. május 23. 13:59
Az egy dolog, hogy a filmnek szinte nincs története, de ha már így adódott, legalább fel lehetne dúsítani látványosan koreografált bunyókkal, epikus összecsapásokkal.
2016. május 21. 10:04
Mivel Apokalipszis a Biblia előtti időből származik, így egy aprócska vallási hátszelet is kapott a film, amit sokkal jobban ki lehetett volna bontani.
2016. május 20. 15:10
Megérdemli az X-Men: Apokalipszis a főleg negatív hangvételű kritikákat? Recenzensünk szerint nem egészen, hiszen a film vállaltan az, ami: egy kellemes tavasz végi/nyár eleji blockbuster, aminek a célja, hogy szórakoztasson. Ez mondjuk nem mentené fel az alkotókat az alól, hogy rendes karaktereket írjanak. Kritikánk.
2016. május 19. 13:49
Kell ez a hosszú bevezető, hogy érthető legyen, miért olyan óriási csalódás Singer negyedik X-Menje mind önmagában, mind a korábbi filmek és a képregények kontextusában nézve.
2016. május 19. 13:49
Az X-Men: Apokalipszis majdnem lehetne az új Batman Superman ellen, de egy dologgal lepipálja. Spoilermentes kritika.
2016. május 17. 9:57
A Vasember 3 rendezője, Shane Black egy interjúban elmondta: azért nem lehetett a film főgonosza egy nő, mert a Marvel felsőbb vezetése szerint nem fogytak volna jól az akciófigurák. Át is kellett írniuk a forgatókönyvet. Black egyébként sajnálja, hogy nem fogadták oylan jól a rajongók a filmet.
2016. május 11. 14:56
Maga Deadpool is felbukkan filmjének őszinte előzetesében. Nagyon meta!
2016. május 10. 8:06
Erősen valószínű, hogy túlzok, sőt, később nem biztos, hogy ezt kijelenteném, de ebben a pillanatban le merem írni, hogy az Amerika Kapitány – Polgárháború a legjobb Disney-Marvel film a Marvel filmes univerzumban. Szerintem.
2016. május 6. 10:22
Spoilerek nélkül, de szétcincáljuk a Bosszúállók 2.5-öt, vagyis az Amerika Kapitány: Polgárháborút.
2016. május 3. 8:20
A Polgárháború (valójában inkább Bosszúállók, mint Amerika Kapitány-film) a szuperhősök létezésével kapcsolatban óhatatlanul felmerülő felelősség, moralitás, elszámoltatás és törvényi hatáskör témáit boncolgatja.
2016. május 3. 8:19
A Marvel legújabb mozija nem újítja meg a szuperhős filmek műfaját, de még így is több, mint egyszerű iparosmunka. Spoilermentes kritikánk a Polgárháborúról.
Polgárháború
2016. május 2. 15:18
Kitört a Polgárháború a Marvel-univerzumban, de persze ez is olyan humoros, amennyire csak lehet. Egymásnak feszül a fáradt Vasember és hűséges Amerika Kapitány, pörög a dráma, robbannak a dolgok és eközben még a brillírozó az új Pókemberre is jut idő. Megnéztük a Marvel-univerzum harmadik fázisát beindító filmet és jól szórakoztunk. Kritikánk.
DC-unvierzum
2016. május 2. 7:59
Pénteken Seth Grahame-Smith hagyta ott a Flash-filmet, szombaton pedig az Aquaman rendezőjéről James Wanről írták, hogy otthagyhatja az Aquamant. Grahame-Smith kreatív különbségekre hivatkozott, James Want pedig a Batman Superman ellen sikertelensége óta folyó huzavona viselte meg. Nem forog olyan jól a kerék a DC-nél, mint szeretnék.
Whitewashing
2016. április 27. 13:54
Itthonról talán kevésbé látszik, de a geek közvélemény pár hete azon pörög, hogy mostanában készülő filmekben bizonyos, eredetileg ázsiai karaktereket fehér színészek játszanak. A Doctor Strange-ben az eredetileg tibeti bölcs férfit Tilda Swinton, a Ghost in the Shell japán főszereplőnőjét pedig Scarlett Johansson fogja alakítani.
2016. április 26. 11:08
A fiatal X-Menek egy isten és négy másik mutáns ellen. Itt az utolsó előzetes a május végén debütáló filmhez. Magyar felirattal!
2016. április 13. 10:05
Tilda Swinton okítja Benedict Cumberbatchet a természetfelettire a Doctor Strange első előzetesében.
2016. április 11. 8:59
Augusztusban jön a Suicide Squad: az új előzetesben megint megszólal Joker, feltűnik Batman, és elhangzik még pár poén. DC-gonoszok mentik meg a világot.
2016. március 29. 15:56
Jön a LEGO Batman saját filmje, két trailert is kapott egy hét alatt. A másodikban a denevérember lerúgja Alfredot, aztán táncol egy kicsit a régi Batman-sorozat zenéjére.
2016. március 29. 15:10
Mostanra már valószínűleg mindenki elolvasott legalább egy kritikát a filmről, így szinte mindenki értesült róla, hogy a Batman v Superman nem lett jó. Amiről már kevesebb szó esik az az, hogy ez a film lehetett volna jó is.
2016. március 29. 15:08
Úgy tűnik, azon kisebbségbe tartozom, aki szembemegy a széllel, és nem döngölöm a földbe a Batman Superman ellent, ugyanis a film a kategóriájában abszolút vállalható alkotás, rengeteg logikátlansággal, mégis.
2016. február 28. 11:19
A gritty stílusjegyei inkább csak a trilógia második részénél, a Sötét Lovagnál érhetők tetten. Ebben a filmben olyan tapintható, valóságos elemekkel találkozhattunk, amelyeket képregény-adaptációban ritkán látni.
Deadpool
2016. február 19. 11:15
Stan Lee-t mindenki kiszúrta a Deadpoolban, ugyanúgy, ahogy az utalásokat Reynolds korábbi szerepeire, vagy éppen Hugh Jackmanre. Mi most összeszedtünk öt olyan easter egget, azaz rejtett utalást, belső poént, ami talán nem volt ennyire magától értetődő.
2016. február 15. 7:12
Sikerült annyira karakterhűen ábrázolni az ex-zsoldost, amilyet még MARVEL filmnél nem láttam. Annyira pörgősen osztotta a lövéseket és ezzel párhuzamosan a beszólásokat, hogy két nevetés között alig jutott szünet pihenésre.
2016. február 15. 7:11
Deadpoolt ezekért illik magunkból kikelve ajnározni, pedig fontos lenne, hogy ne szopjuk már be az Amerikai pite-széria hanyatló részeinek mondanivalóját összedarálva a geekséggel. Elvileg nem kéne, mégis hatással van az emberre. Engem is megvett kilóra.
2016. február 12. 10:28
Végre látjuk Batmant is akcióban a márciusban mozikba kerülő Batman v Superman: Dawn of Justice utolsó előzetesében.
2016. február 10. 16:47
Az ember úgy érzi, a Deadpoolról már csak azért is illene pozitív hangvételű kritikát írnia, mert egyáltalán létezik.
2016. február 10. 16:46
Ennek a filmnek nem kellett volna elkészülnie. Ne értsetek félre, nem arra gondolok, hogy kár, hogy megcsinálták, hanem arra, hogy a filmipar jelenlegi állása szerint, egy ilyen filmnek nem kellett és nem lehetett volna elkészülnie.
2016. február 10. 10:22
A Deadpool jött, látott és győzött, méghozzá nem az akciók, nem a dráma és nem is az a románc által, amire a képregényadaptációk nagy része épít. Mindössze egyetlen, gazdagon mért összetevő került a turmixgépbe, ami miatt kiemelkedik a zsáner eddigi darabjai közül: a rekeszizom-fájdító humor.
2016. február 8. 8:46
Bruce Wayne Gothambe, Lex Luthor Metropolisba csábítja a turistákat a Batman v Superman és a Turkish Airlines közös Super Bowl-szpotjában.
2016. február 8. 8:35
Az idei év ikonikus hősök csatáiról fog szólni: a Marvelnél Amerika Kapitány és csapata megy neki Vasembernek és barátainak.
2016. február 8. 8:23
A rebootolt X-Meneknek kell legyűrnie az első és legerősebb mutánst.
2016. január 20. 8:54
Joker, Harley Quinn, Deadshot és egy sor DC-családba tartozó főgonosz fogja megmenteni a világot a Suicide Squadban. Itt a rendes előzetes, a Bohemian Rhapsody dallamaira.
2016. január 20. 8:45
Első világháborús hadszíntéren grasszál Wonder Woman a 2017-ben debütáló szólófilm első nyilvánosságra hozott képkockáin.
2016. január 8. 11:33
Nagy erővel nagy felelőtlenség jár: filmet kapott minden idők egyik legviccesebb szuperhőse, Deadpool. Itt az előzetes.
2015. december 14. 11:06
Az előző filmben rebootolt X-Men-franchise új főgonosza az első mutáns, a halhatatlan, sérthetetlen Apokalipszis lesz.
Marvel-univerzum
2015. december 5. 9:20
Bruce Wayne egyszerre vette fel a harcot a gazdasági világvásággal és 9/11-el, de mit csináltak mindeközben a konkurens szuperhősök? A Vasember-filmek például a közel-keleti háborúkat ítélik el, de közben egy autokrata karakterről szólnak, aki a kívánatos béke nevében próbál mindent kontrollálni. A demokráciaexport a képregényes univerzumban sem szuperál olyan jól.
2015. december 3. 11:03
Megjelent egy teljes előzetes a Batman/Superman filmhez. Szerintünk eléggé spoileres, ezért csak óvatosan!
Aktuálpolitika a blockbusterekben
2015. december 1. 8:27
A mai blockbuster filmek alapvetően homogének és buták – szól a jogos közhely. Ez azonban nem akadályozza őket a politikai/ideológiai állásfoglalásban, sőt! Új sorozatunkban azt vizsgáljuk, hogyan jelennek meg kortárs társadalmi problémák, aktuális politikai témák a közönségfilmekben. Első alkalommal Christopher Nolan Sötét Lovag-trilógiája kerül terítékre.
Jessica Jones
2015. november 26. 14:36
A Marvel filmes univezuma újabb taggal bővült a múlt hét során, a Netflixnek köszönhetően. A Jessica Jones olyannyira egyedi darabja lett az MCU világának, amilyet eddig még nem produkáltak sem a vásznon, sem a tévében, emellett pedig még az is kétséges, hogy egyáltalán rásüthető-e a címszereplő főhősnőre a „szuperhős” bélyeg.
2015. november 25. 8:17
Amerika Kapitány vs. Vasember – egymásnak esnek a Marvel szuperhősei az új Amerika Kapitány-filmben. Itt a Polgárháború első előzetese.
2015. október 9. 10:11
Itt a Marvel Univerzum filmjeinek új menetrendje 2020-ig: a harmadik fázisban közös filmet kap Hangya és Darázs; jön majd Doctor Strange, Captain Marvel, Black Panther és az Inhumans, illetve 2020-ban három új film is érkezik majd.
Watchmen
2015. október 4. 13:42
Majdnem lemaradtunk a hírről: sorozatot gyárthat az HBO Alan Moore és Dave Gibbons klasszikusából, a Watchmenből. Megerősített hírek szerint Zack Snyderrel, a 2009-es film rendezőjével tárgyaltak a tervről, de egyelőre semmi sem biztos.
2015. szeptember 28. 9:54
Kedden indul az Agents of S.H.I.E.L.D. harmadik évada: az akciódús nyitójelenet fel is került az internetre.
2015. szeptember 28. 9:50
Annyi biztos, hogy nem szívesen lennénk ébresztőóra a Jones-háztartásban. November 20-án jön a Marvel egyik újonca a Netflixen.
2015. szeptember 11. 10:05
A Heroic Hollywood iparági forrásai szerint az első önálló Wonder Woman-film első fele az első világháború alatt játszódik majd, a második pedig napjainkban. A film 2017 nyarán kerül majd a mozikba.
Polgárháború
2015. augusztus 27. 22:14
Kikerült az internetre pár állítólagos vázlat a legújabb Amerika Kapitány-film karaktereiről, amely alapján feltételezhető, ki melyik oldalon száll be a film címében is jelzett polgárháborúba. Regisztrálni kéne a szuperhősöket, de ez nem mindenkinek tetszik. Ki van mellette? Ki van ellene?
2015. augusztus 25. 14:09
Mások mellett Joker és Mr. Freeze is feltűnik majd a Gotham második évadában.

összesen: 85 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó