Alvó óriások

2017. május 10. 12:16
Sajnálom azokat az olvasókat, és elnézést is kérek tőlük, akik ezzel a kötettel szerettek volna megismerkedni a zsánerrel.
2017. március 6. 6:15
Az egészen ígéretes felütéssel kezdődő könyv ízig-vérig tudományos-fantasztikum. A kutatólaborban játszódó részeket a szerző megpróbálta tudományos szempontból is alátámasztani.
2017. január 5. 7:58
Az utóbbi időben joggal vált népszerűvé egy olyan regénytechnika, amely a science fiction extrapolációs lehetőségét és a dokumentarista jelleg archivációs képességét kapcsolja össze.
2016. december 19. 7:59
A figyelmet végig teljesen lekötő történetről nem szándékozok sokat elárulni, a további csavarok közül véletlenül sem akarok egyet sem lelőni. Azt azonban mindenképpen ki kell fejtenem egy kicsit, hogy miért is tartom igazi mesterműnek a regényt.
2016. november 29. 8:11
Az Alvó óriások első lapján elhelyezett ömlengő idézetek és a tartalom kontrasztja annyira durva, hogy már én érzem kínosnak a Sylvain Neuvel alkotására aggatott jelzőket.
2016. november 25. 9:21
A történet efféle nagyvonalúsága remekül előrevetíti, hogy a színpadias események mindvégig elsőbbséget élveznek majd a valószerűséggel szemben.
2016. október 21. 9:05
Még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e az elbeszélésmód, tekintve, hogy messze nem képes olyan erővel bevonni az olvasót a történetbe, mint egy normál regény, de kétségtelenül hatásos.
2016. október 18. 10:48
Titokzatos szobor, földönkívüli robot, szerelem, világpolitika és dráma, ráadásul különleges stílusban, kihallgatási jegyzőkönyvek formájában megírva – az Alvó óriások az év eddigi legjobb sci-fije.
2016. október 17. 7:35
Szerdán kezdődött játékunkban az Agave Könyvek két friss kiadványát sorsoltuk ki: Sylvain Neuvel Alvó óriások című sci-fijét, és Richard Morgan A holtak szava című fantasyjét. Megvan a győztes.
2016. október 12. 14:20
Ma induló játékunkban az Agave Könyvek két friss kiadványát sorsoljuk ki: Sylvain Neuvel Alvó óriások című sci-fijét, és Richard Morgan A holtak szava című fantasyjét.
2016. október 10. 10:10
Belépő szint a science fiction világába, alacsonyan hagyva a lécet, amin már a második olvasással könnyedén túl lehet lendülni.
Sci-fi
2016. október 8. 6:10
Valakik, vagy valamik évezredekkel ezelőtt szétszórták egy óriási robot testrészeit szerte a Földön. Húsz évvel azután, hogy az első darabra rátalálnak, egy titokzatos háttérember úgy dönt, hogy ideje megkeresni a többi részt és kideríteni, hogy mi a fene ez az egész. Ehhez pedig kell egy csapat. Az olvasó biztos nem fog aludni az Alvó óriások olvasása közben. Mondjuk elájulni sem. Kritikánk Sylvain Neuvel könyvéről.
2016. október 7. 10:55
Ami a filmes ábrázolást illeti, az Alvó óriások gyakorlatilag a regényesített változata a fejemben megszületett filmnek. A látvány alapján írok. Interjú.
Október
2016. október 3. 6:13
Egy sor izgalmas magyar és külföldi szerző sci-fi és fantasy-regénye jelenik meg októberben a magyar kiadóknál. Felébrednek-e vajon Sylvain Neuvel alvó óriásai? Lehet-e valami titkosabb Twin Peaks titkos történeténél? Békére lelhetnek vajon Joe Haldeman klasszikus Örök háborújának hősei? Mi lesz Breq és a Radch Birodalom sorsa? Októberben minden kiderül!
2016. szeptember 20. 13:49
Nagy erőkkel vágtunk neki a szeptembernek, e sorok írásakor a hónapra bejelentett hét könyvünkből már négy megjelent. Októberben sem fogunk sokat pihenni, hat könyvvel készülünk, ráadásul öt új szerzőt mutatunk be!
Könyvek
2016. július 20. 12:37
Itt van az ősz, itt van újra: Twin Peaks eddig titkolt legtitkosabb titkait tárja elénk Mark Frost az Athenaeumnál; katonai sci-fivel és X-akták-hangulattal készül az Agave; végéhez ér Ben H. Winters és Ann Leckie trilógiája, és elkezdődik Cixin Liué; a Gabo SFF-nél jönnek a tavalyi év legjobb sci-fi és fantasy-novellái; a Fumax pedig Mark Lawrence novelláit adja ki.