„Megaláztak minket, erre ment ki a játék” – Fradi-szurkoló a német hatóságok vérforraló provokációjáról

2023. március 09. 11:30

A „Fradivonat” most már viszont újra robog Leverkusen felé, két órás késésben. Vielen Dank.

2023. március 09. 11:30
null
Nagy Gábor

A Mandiner megírta, hogy a német rendőrség a határon megállította a Bayer Leverkusen-Ferencváros Európa-Liga mérkőzésre (odavágó) tartó vendégdrukkereket szállító vonatot, amely szerda este indult Budapestről.

Lapunknak sikerült megszólaltatnia egy, a vonaton utazó szurkolót, aki a következőket mondta: a cseh-német határon már több száz német rendőr várta őket, mire odaért a szerelvény.

Miután a különvonat beért az állomásra, az egyenruhások szinte azonnal ellepték a szerelvényt, majd ezt követően a vagonokból egyesével szállították le a Fradi-szurkolókat.

Táskáinkat széttúrták – nem mi mutattuk meg nekik, hanem ők kezdtek el matatni bennük –; ezután le kellett vennünk a sapkáinkat, kabátjainkat, pulóverjeinket; így motoztak át”

– ecsetelte a történteket, hozzátéve, hogy tőle például egy svájci bicskát vettek el, ami a táskájában pihent, összecsukva. Hiába mondta a rendőröknek, hogy egyáltalán nem tervezte bevinni az eszközt a stadionba – nem is lehetne, oly szigorú a stadion-beléptetési procedúra –, az egyenruhások mégis elkísérték őt egy külön sátorba, amelyet már jóval a vonat érkezése felállítottak a hatóságok, és felvettek az „esetről” egy jegyzőkönyvet – jegyezte meg.

Több szurkolót viszont nem engedtek vissza a szerelvényre, biztos számot azonban (még) nem tudni, értesültünk ugyancsak tőle.

Mint fogalmazott:

„Addig nem mehettünk tovább, amíg az összes kocsit át nem vizsgálták, az összes szurkolót meg nem motozták – folytatta. – Annyi könnyebbség volt egyébként, hogy a vonatról mind a két irányba le lehetett szállni, de a több száz rendőrből alig pár tucat dolgozott »ténylegesen«.”

A „Fradivonat” egyébiránt most már úton van Leverkusen felé, két órás késésben.

„Közbeszólt a klub, a külügy, a MÁV és kb. mindenki. Két óra plusz után, a vonat úton van” – olvasható a FradiMob oldalán.

Nyitókép: Facebook (illusztráció)

Összesen 565 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CsakNézelődök
2023. március 25. 17:25
Miért volt akkor a Pozsonyi csata?
Bandi0723
2023. március 10. 11:44
Na, balos hurkák! Ki lehet, vonulni a "Groupama stadion"-hoz és el lehet mondani, a véleményüket a B-közép előtt! El lehet mondani, hogy miért is volt jogos a német rendőrség fellépése! Érdekes a "DEKEMOKRÁCÍJA" felfogásuk, az már biztos! Nem baj "ballikosok", jól van ez így! "Csaxólok", hogy az ilyen megnyilvánulások miatt, lesznek ellenzékben! Még úgy, uszkve 15-20 évig! Ennyi.
szaszka
2023. március 10. 10:05
Szegény Fradi szurkolók, pedig olyanok mint egy kiscica...
Unknown
2023. március 10. 08:17
Ügyesek ezek a németek. Bolond aki azt hiszi, hogy ez az esemény nem hatott az eredményre" Huncut a német"tudjuk több száz éve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!