Joe R. Lansdale: Deadman’s Road

2017. július 20. 12:29

Lansdale vadnyugata mocskos. Nagyon mocskos. Nemcsak fizikai, hanem – és talán ebből kifolyólag – morális síkon is.

2017. július 20. 12:29
Thasaidon
Zothique

Vér, gyilok, könyörtelenség az anyagi világon és azon túl, nagyjából ez a summázata Joe R. Lansdale kollekciójának. A túlzásba vitt tömegmészárlás óhatatlanul fárasztó tud lenni idővel, ezen semmilyen írói talentum nem segít. A történetek eléggé egy kaptafára íródtak. A jelenetek helyenként zavaróan lehetetlenné válnak még annak fényében is, hogy természetfeletti akciówesternről beszélünk. Továbbá időnként a szerzői pontatlanság gyanúja is felmerül: Mercer az egyik történetben .36-os, a másikban .44-es pisztolyt forgat. Igaz, ez azért belefér. A Deadman’s Road mindezek mellett is pörgős, gyorsan olvasható, izgalmas novellák foglalata, melyek, bár a szerző semmilyen magvas gondolatot nem törekedett beléjük plántálni, el-elgondolkodtatják az olvasót arról, hogy vajon a mi világunk a legmélyebb lényegét tekintve mennyivel jobb annál, ami az írásokban ábrázolásra kerül, illetve mennyire biztos, hogy örvendetes az a gondolat, hogy a világ folyása mögött valamiféle emberen túli, természetfeletti értelem húzódik. A novellák nem hibátlanok, de aki szüntelen akcióra és egy tőrőlmetszett badass főhősre vágyik, egy pillanatra sem fog csalódni bennük. A könyv pazar kikapcsolódást nyújt.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!