Pályázatot hirdet a The Black Aether és az Avana is

2017. június 19. 09:51

Közösségi novellához, azaz round-robin novellához keres szerzőket a The Black Aether magazin, míg az Avana Egyesület Zsoldos Péter emlékére hirdetett novella- és esszépályázatot. A weird magazin pályázatára július 2-ig, az Avanáéra július 25-ig lehet jelentkezni.

2017. június 19. 09:51

Legalább nyolc-, legfeljebb tizennégykezes novella elkészítésének megszervezésére vállalkozik a The Black Aether magazin: szombaton meghirdetett pályázatukon olyan írókat keresnek, akik szívesen részt vennének egy közös novella elkészítésében. A tervek szerint minden írónak egy hete lenne elkészítenie a saját szakaszát úgy, hogy az előzp író mindig bedobhatna egy elemet, aminek szerepelnie kell a műben. A pályázatra július másodikáig várják a jelentkezőket, akik nem csak tapasztalt írók lehetnek. Részletek a fent linkelt posztban.

Eközben az Avana Egyesület is pályázatot hirdetett a húsz éve elhunyt sci-fi író, Zsoldos Péter emlékére. A pályázatra olyan műveket várnak, amelyek a Zsoldos-életműben megjelenő témák továbbélésével foglalkoznak; azaz olyan novellákat és esszéket, amelyek „témájukban újszerű körülmények között vizsgálja az emberi reakciókat és központi kérdésként a valódi tudományos munkásság hígulásával megjelenő »áltudományos mítoszteremtőkkel« foglalkozik. (A fogalom Zsoldos Péter saját, irodalomra vonatkozó értelmezése volt, de jelen pályázatban szabadon értelmezhető).” A pályázat határideje július 25.

A pályázati felhívásból egyébként az is kdierül, hogy az egyesület In memoriam Zsoldos Péter címmel antológiát készül kiadni az évfordulóra. Egyébként idén fogott bele a klasszikus magyar sci-fi szerző életművének újrakiadásába a Metropolis Media/Galaktika.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!