Zámbó Jimmy után Kovács Kokó István életéből is filmet forgatnak
Film készül az olimpiai bajnok és világbajnok ökölvívó Kovács István életéből. Habár többször is megkeresték már egy életrajzi film ötletével, most érezte úgy, hogy eljött az ideje.
És, hogy gyorsan letudjuk ezt a nagy univerzumozást, annyit fűznék még hozzá a dologhoz, hogy sosem volt még ilyen erőltetett és túlvezérelt ez az univerzumépítésnek csúfolt új irányzat.
„És, hogy gyorsan letudjuk ezt a nagy univerzumozást, annyit fűznék még hozzá a dologhoz, hogy sosem volt még ilyen erőltetett és túlvezérelt ez az univerzumépítésnek csúfolt új irányzat, aminek tanúi vagyunk az elmúlt időszakban Hollywoodban, mint ebben a filmben. Ezt olyannyira súlyozottnak éreztem A múmia alatt, hogy nem is nagyon lehet ezt a művet egy saját maga lábain, stabilan megálló filmként értelmezni, és nem is érdemes. Már csak azért sem, mert a lassan száz éves múltra visszatekintő Múmia-filmek egzotikus egyiptomi fűszereiből a készítők csak épphogy egy csipettel szórtak a vászonra. Ezek nem jelennek meg a látványvilágban, nem jelennek meg a zenei motívumokban, de még a történetben is csak alig. Mit kapunk így? Egy végül is látványosnak mondható, családbarát blockbustert, ami a horror vonalat csak előre megjósolható pillanatokban elszórt jump scarekkel férceli bele a filmbe. A stáblista mindenre választ ad, de akkor már késő. David Koepp, aki a negyedik Indiana Jones forgatókönyvében csak karikatúrákat írt. Alex Kurtzman rendező, aki eddig csak producerkedett. Tyler Bates zeneszerző, akit tisztes iparosnak is csak vonakodva neveznék, de ne mutogassunk ujjal, ez ízig-vérig csapatmunka volt.
A mozi egyébként egész korrekt képeket fest, mégis a legütősebb látványelemek Sofia Boutella és Annabelle Wallis. Tom Cruise nem túl határozott színre lépésével akár egy izgalmas threesome is lehetett volna a dologból, de a karakterek csak kiszáradt porhüvelyek. Russell Crow lehetett volna itt az érdekes figura, mint Dr. Jekyll – akiből egy erőtlen pillanatban előlép Mr. Hyde is – de izgalmunk nyomban elillan, amint kiderül, hogy az csak Jackson Healy volt a Rendes fickókból. Az 1999-es Brendan Fraser film nálam a szimpatikus blockbusterek trónján ül bemutatása óta, és örök szereplője a "top10 filmzenei album" listámnak, ahova igazán nehéz bekerülni. A Jerry Goldsmith komponálta zenében egyszerre van ott a végtelen kaland, a romantika, az egzotikum, a horror, és ha felcsendül, legszívesebben azonnal felpattannál egy tevére, hogy egymagad vedd be a Holtak Városát és hágd meg a fáraó egy szem lányát. Ellenben Tyler Bates minden karaktertől megfosztott háttérzöreje csupán egy múló fejfájás, a legjobb dolog, amit tehetsz, hogy bekapsz egy Advilt és várod, hogy vége legyen. A halála előtti egyik utolsó interjúban Goldsmitht megkérdezték, hogyan érdemes hallgatni a szerzeményeit, mire ő csak ennyit mondott: hangosan.”