Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Pőrére vetkőztetett mítoszok

2017. március 18. 19:38

Az Északi mitológia című kötetben Gaiman visszatér az ősforrásokhoz, és azok alapján idézi fel újra az északi népek istenségeinek ügyes-bajos dolgait a világ teremtésétől kezdve egészen a Ragnarökig.

2017. március 18. 19:38
Pintér Bence
Magyar Nemzet

A kivonat kivonata ez. Az északi panteon végtelen számú történetének, a hol meghaló, hol feltámadó istenek cselekedeteinek csak töredéke maradt ránk, azok is főleg közvetítők útján. Gaiman prózája könnyed módon, gyakran kikacsintva igyekszik valamiféle egységes válogatássá összeállni, a kezdettől a vég felé tartó utazássá gyúrni az egymásnak gyakran ellentmondó mítoszokat. A végeredmény nem alkot egységes történetet, de érzékelteti azokat a benyomásokat, naiv világmagyarázatokat, vágyakat és eszméket, amelyeket az északi népek az isteneiken keresztül igyekeztek megőrizni, és átadni az eljövendő generációknak. Ma már nem ismerjük azt a tágabb kontextust, amely kiegészítette és magyarázta ezeket a történeteket. Szereplői és motívumai vagy tudományos kutatások alanyai, vagy a populáris kultúrában születtek újjá különböző verziókban. Manapság leginkább képregényfilmekben találkozni olyan figurákkal, mint Thor, Loki vagy Odin, az ott sugallt kép azonban jelentősen eltér az eredeti istenekétől. Gaiman ellenben ismét a legpőrébb, eredeti formájában mutatta meg az olvasónak ezt a véres, zavaros és számunkra érthetetlen világot.

*

A teljes írás a Magyar Nemzet 03. 18-i számában, a Hétvégi Magazinban olvasható.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. május 12. 21:23
"MN"
Hunyadi Mátyás
2017. március 20. 02:20
A könyv címe: Északi Mitológia. Ez nagyjából helyes, mert szerintem a germán népek eredeti mitológiája közös és általános. A finnugorok (az igazán északi népek!) ebből persze kilógnak, ezt érdemes megemlíteni. Az "északi népek istenségei" stb. szerintem pontatlan, mert amikor az istenek aktuálisak voltak, szerintem csak egy nép volt. Amióta több népről beszélünk (dánok, norvégok, stb.), azok az istenek már csak legendák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!