Szőkék előnyben – Buffy, a vámpírok réme (2012)

„A Whedon-művek egyik legjellemzőbb vonása, hogy igazi egyéniségeket vonultat fel. Bár látszólag mindegyiküket fel lehet húzni egy-egy sztereotípiára, idővel jóval többnek bizonyulnak annál: Buffy például sokszor a buta szőke megtestesítője, ám bármilyen életveszélyes helyzetben feltalálja magát. Az eminens és visszahúzódó Willow meglepően kegyetlen dolgokra képes, ha a szerettei veszélybe kerülnek és így tovább. Mindezt úgy, hogy a karakterek sosem fordulnak ki önmagukból.

Az első három évad a középiskolai évek viszontagságait mutatja be: a gimnázium sokak szerint maga a pokol, Sunnydale-ben pedig nem csak átvitt értelemben, de szó szerint is. A későbbi évadok viszont a felnőtt lét viszontagságaival szembesítik hőseinket: Xander el akar költözni a szüleitől, el is jut egészen az alagsorig; Willow az egyetemi évek alatt újradefiniálja személyiségét; Buffy pedig hosszas munkakeresés után egy gyorsétteremben kapja meg élete első állását. A realitás néha már-már túlságosan is nyomasztóvá válik – ami elég furcsa egy alapvetően fantasztikus sorozat esetében. De épp ez adja meg az erősségét a szériának: bár a hősei nem mindennapi környezetben élnek, mégis könnyen felfedezhetjük önmagunkat bennük.

Az utolsó évad 2003-ban ért véget, de a történet néhány éve képregény formában folytatódik (természetesen Joss Whedon irányításával). Buffy népszerűsége tehát 15 év után is töretlen, olyannyira, hogy hamarosan újra a mozivásznon fog feltűnni. Egy olyan médiumban, amikben ’93-ban egyszer már megbukott, ráadásul az eredeti alkotógárda nélkül. Kérdem én: kell ez nekünk?”