Ann Leckie: Mellékes háború

„Adná magát a lehetőség, hogy egyet hátralépve, új és szélesebb nézőpontból vizsgáljuk az eseményeket, de Leckie ezúttal is a személyes leírások és tapasztalások szintjén marad, sőt, a sok mellékessel rendelkező hajó helyett mindössze egyetlen emberi testre szűkül Brek nézőpontja és mozgástere, ami még emberközelibbé teszi a regényt. Ez az információrajongó énemnek egy kicsit csalódás, ráadásul az egy elme-sok test adta lehetőségek többségét is kizárja (azért egy-két ötlet előfordul ebben a részben is), viszont regényként talán így jobban működik.

Megvan a maga varázsa a gyorsan pörgő akcióregényeknek, én is olvasok időnként ilyeneket, de a mesélős, leírós, elmélkedős történetek általánosságban közelebb állnak az ízlésvilágomhoz. Leckie jó érzékkel használja az utóbbi eszköztárát annak legtöbb hibája (pl. vontatottság) nélkül, a természetéből adódóan nem túlságosan gyors nyomozást pedig rendszeresen tempót váltva, jó dramaturgiai érzékkel kidolgozott fordulatokkal tagolja. A gendermentes elbeszélés koncepciója itt még erősebb hatású, mint az előző részben volt, mivel itt jóval több szereplőt ismerünk meg és a szociális interakcióik is szövevényesebbek. Időnként hiányzik azért a nemre utaló információ egy-egy karakter vagy jelenet elképzelésében, viszont a komfortzónából kizökkentés teljesen jól működik, és még olyan aranyos dolgokkal is eljátszik a szerző, mint a nemre utaló szavak felcserélődése, amikor egy nyelvtani nemet használó nyelvről Breq visszavált radchaaira.”