Ezért imádjuk a képregényeket

„BATMAN: ELSŐ ÉV / HELLBOY: THE CORPSE

Ha már vizuális történetmesélés… természetesen vannak más mesterei is a paneleknek Darwyn Cooke-on túl. Például Mike Mignola és David Mazzucchelli. Amikor mutatni akartam pár oldalt, amelyek rám nagyon nagy hatással voltak, a Batman: Első év és a Hellboy: The Corpse közt hezitáltam. Aztán arra jutottam, hogy miért ne beszéljek röviden mindkettőről. Olyan egyszerű, mégis fantasztikusan kivitelezett narratív megoldásokról van itt szó, amik az információk precíz adagolásával, a jól megválasztott nézőpontokkal és az energikus panelstruktúrával gördülékenyen elmesélnek egy teljes történetet (Első év) vagy megteremtenek egy briliáns atmoszférát (The Corpse). És mindkét esetben érdemes megjegyezni: sem Mignola, sem Mazzucchelli (Frank Miller forgatókönyvéből) nem használnak semmiféle különösebben extrém, parasztvakító, erőfitogtató, hivalkodó megoldásokat.

Megkockáztatom, hogy ennél ügyesebb, masszívabb, kompaktabb három oldal kevés létezik a képregény történetében. Mazzucchelli és Miller néhány képpel és pár tömör mondattal elmesélik Batman szinte teljes eredettörténetét, közvetítve annak minden emocionális erejét, úgy, hogy rövidsége ellenére egyáltalán nem hat zanzásítottnak. És az benne a trükk, hogy nagyon is egyszerűnek tűnik az egész – de ilyet csak olyasvalaki tud, aki nagyon mélyen érti a képregény lényegét. (…)

MIDNIGHT NATION

Első komolyabb ismerkedésem a képregényekkel középiskolában, a magyar kiadású Pókember, X-Men és Marvel Extra idejében történt, de azt, hogy igazán megnyílt előttem a Kilencedik Művészet világa, és rádöbbentem, hogy van más is a szuperhősképregényeken túl, a Midnight Nationnek köszönhettem, egyetemista koromban. A helyi szerepjáték bolt sovány képregényes választéka nem volt elég nekem, és mivel annak idején hazánkban az internet még gyerekcipőben járt, így nem férhettem hozzá kritikák és a témára specializálódott oldalak információrengetegéhez, arra kényszerültem, hogy a telefonkönyv vastagságú Reviews katalógusból rendeljek találomra füzeteket, jobbára az alapján, hogy mennyire tetszettek az illusztrációk. Így botlottam bele véletlenül Straczynski (akkor persze még fogalmam sem volt róla, hogy ki ő) szenzációs sorozatába, ami hatalmas sokk volt: először találkoztam képregénnyel, ami olyan témákhoz nyúlt, amihez a Marvel füzetei vajmi ritkán. Mit is jelent embernek lenni, hogyan találd meg a kiutat, ha elveszve érzed magad, mik azok az értékek, amik igazán számítanak. Megváltástörténet, Dante poklának egyfajta parafrázisa, lelki utazás, mindez egy természetfeletti horrortörténetbe csomagolva.

David Grey nyomozó egy brutális gyilkosság ügyében kutakodik, amikor belebotlik a nem emberi elkövetőkbe: vérszomjas árnyakba, akik kitépik a lelkét, fizikai testét pedig kómába taszítják. Egy titokzatos nő, Laurel érkezik a segítségére, és elárulja neki, hogy ha egy éven belül nem szerzi vissza elrabolt lelkét, ő is olyan lénnyé válik, mint a támadói. Megkezdődik a hosszú utazás, amelynek során David szembesül az ember életébe befurakodó nyomorral és a magánnyal. A halál és az élet mezsgyéjén jár, azok között, akik a társadalom peremére sodródtak, családjuk, barátaik, mindenki elfeledkezett róluk, kísértetekké, önmaguk árnyaivá, az élők számára teljesen láthatatlanná váltak. Az egyik legmegrázóbb jelenet örökre bennem maradt: a teljesen reményvesztett emberek éjszaka, egy völgyben, tábortűz körül ülve mesélik el egymásnak, hogyan jutottak kétségbeejtő helyzetükbe, és nem mernek a tűz fénykörén kívülre merészkedni, rettegve az ismeretlentől, ezzel csapdába ejtve és örökre arra kárhoztatva magukat, hogy újra és újra a múlton keseregjenek. David úgy dönt, tovább halad és amikor felmászik a magaslat peremére, elé tárul a teljes völgy, amiben ameddig a szem ellát, egymástól elszigetelt csoportok kuporognak a saját tábortüzük körül az idők végezetéig.”