Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

A magyarok meglökték a kamatemelési dominót? Az MNB után a csehek is emeltek

2021. június 24. 09:10

A cseh jegybanki tanács szerdán 0,25 százalékról 0,5 százalékra emelte az alapkamatot – közölte Markéta Fiserová, a Cseh Nemzeti Bank szóvivője a testület ülése után Prágában.

2021. június 24. 09:10
null
A Magyar Nemzeti Bank után a Cseh Nemzeti Bank a második uniós jegybank, amely kamatot emelt.

A cseh jegybank döntését azzal indokolta, hogy korlátozni akarja a gazdaság koronavírus-válság utáni élénkülése következtében várható inflációnövekedést.

A cseh hírügynökség által megszólaltatott elemzők arra számítanak, hogy az év végéig várhatóan még két esetben emel alapkamatot a cseh jegybank. Ezt jelzi a jegybank közelmúltban közölt makroökonómiai prognózisa is.

A jegybanki döntés következtében a cseh korona erősödött az euróhoz képest.

A cseh jegybanki alapkamat legutóbb tavaly májusban változott, amikor 0,75 százalékról 0,25 százalékra csökkent. Az akkori döntés a koronavírus-válság hatását kívánta csökkenteni a cseh gazdaságra. A pandémia kitörése előtt, 2020 februárjában, 2,25 százalék volt a cseh jegybanki alapkamat.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!