540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken a soproni sörgyárban

2021. január 12. 16:57

Versenypiaci pozíciójának erősítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronban.

2021. január 12. 16:57
null

Az okiratátadási ünnepségen a miniszter kiemelte, hogy a kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást, a holland társaság pedig vállalta, hogy megvéd 456 munkahelyet, emellett 85 százalékban hazai beszállítóktól vásárol alapanyagokat.

Hozzátette, hogy a magyar vállalkozások közül több a Heineken globális hálózatába is beszállít. A hazai mezőgazdaság és a gazdálkodók is profitálhatnak a beruházásból majd, mert az árpát, a bodzát és a meggyet is Magyarországról szerzi be a Heineken, emellett

a magyarországi komlótermesztés is egy a Heinekennel közösen elindított program segítségével indulhat újra.

A fejlesztéssel növelik a sörgyártás és az élelmiszerbiztonság hatékonyságát és új termékeket is elő tudnak állítani – mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a járvány kezdete óta eddig 1434 vállalat 1676 milliárd forintnyi beruházást indított el. Ebből Győrt-Moson-Sopron megyében 42 vállalat ruház be 32 milliárd forint értékben, 11 ezer munkahelyet megvédve a kormány 13 milliárd forintos támogatásával.

Kitért arra is, hogy a magyar és a holland gazdaság szoros együttműködést épített fel, hazánkban a tizedik legnagyobb beruházási közösséget a hollandok alkotják, és Hollandia Magyarország hetedik legfontosabb partnere. Tavaly meghaladta a kilencmilliárd eurót a két ország közötti kereskedelmi forgalom – mondta.

Szijjártó Péter hangoztatta, hogy a világjárvány okozta nehézségek még mindig jelen vannak, az „idén év elejére várt eufória is elmaradt”, a vakcinák „Brüsszel által koordinált beszerzése sokkal lassabban halad, mint ahogy azt ígérték” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „az ígért milliós, vagy százezres tételek helyett tízezrenként csöpögtetik az oltóanyagot az Európai Unió tagországaiban.”

Ez megnöveli annak az igényét, hogy a kormány nemcsak nyugati, hanem keleti irányban is tárgyal oltóanyag beszerzéséről, hogy az érvényben lévő korlátozásokat mielőbb fel lehessen oldani – mondta.

Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a sörgyár és a város kapcsolata mindig is erős volt, a vállalat Sopron egyik legnagyobb foglalkoztatója.

Hozzátette: a Heineken célja, hogy olyan sörgyártó legyen, amely a károsanyag-kibocsátását a lehető legalacsonyabb szintre viszi és ebben élen jár a soproni gyár.

Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a tavalyi év a koronavírus miatt bevezetett korlátozások miatt nehéz volt,

a sörfogyasztás a vendéglátóhelyeken nullára csökkent.

A cég ugyanakkor úgy döntött, hogy nem bocsátja el egyetlen munkavállalóját sem – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a soproni gyár a Heineken világában a legmagasabb minőségű sört álltja elő, ezt a díjat tavaly kapták meg.

A nyilvános adatok szerint a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. árbevétele 2019-ben 63,9 milliárd forint volt, 4,7 milliárd forinttal több, mint az előző évben. Adózott eredménye 4,03 milliárd forintra nőtt, 1,4 milliárd forinttal többre a 2018. évinél.

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a holland székhelyű Heineken csoport tagja, a soproni gyárban közel százféle terméket gyártanak. A cég legutóbb 2018 tavaszán jelentette be, hogy kétmilliárd forint saját forrásból harminc százalékkal bővíti a soproni gyár kapacitását.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!