Szedlák Ádám: Hol a magyar cli-fi?

Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.

Aki válaszol: Szedlák Ádám, a Hármas Könyvelés könyves podcast csapatának tagja, aki évekig szervezte az SF meetupot, adott elő párszor Szefantoron, nagy néha pedig ír az SFmagra.

*

Egyszerre van nagyon jó, és nagyon rossz helyzetben a magyar sci-fi. Jóban, mert huzamosabb ideje van egy-egy kiadó, amelyik érdekes, friss irodalmat ad ki. Korábban az Ad Astra volt ilyen, most a Gabo, de a Fumaxtól is láthattunk izgalmas címeket. Rosszban, mert sok a biztonsági játék és nagyon sok a magyarul kiadatlan alapszöveg. Fontos jel, hogy a biztonsági játéknak - nincs is jobb, ugye, mint egy kis felmelegített Asimov - bőven van piaca, míg a nyolcvanas-kilencvenes évek hiányzó alapszövegeinek kiadása legalább olyan kockázatnak tűnik, mint egy új szerző friss regényével való próbálkozás. Mínusz persze a hozzánk átszivárgó hype.

Innen könnyű visszaszaladni odáig, hogy addig jó, míg Kádár él. Különösen, ha a mai 1500 példányos sikertörténetek mellett ránézünk arra, hogy az államilag dotált SF-kiadás korában hány példányban jelent meg egy-két sci-fi regény. Láthatóan már akkor is megdobta a mozi a könyv iránti érdeklődést (Star Wars regények, százezer feletti példány!), de akad a listán közel 30 ezer példányos Italo Calvino vagy Jókai is. Ilyen sem lesz még egyszer, ha ez csak állami szerepvállalással lehet, akkor talán jobb is, hogy.

Szedlák Ádám

A strukturálatlan panaszkodás helyett inkább elmondom, miért baj, hogy kihagytunk két évtizedet meg az aprót. Bölcsész hátterű technológus vagyok, a világom ebben a két évtizedben épült fel: az ARPANET-ből internet lett, megjött a World Wide Web, a kereskedelmi web, dotkom lufi, laptopok, online közösségek, MMORPG-k, mémek, Bond-gonoszt és Dr. Genyát egyszerre játszó szilícium-völgyi pénzemberek, nagyipari rozsdaövezetek és csillogó kínai kütyük. Ugyanakkor a világ feldolgozását segítő, az egészséges cinizmus kialakítását segítő szövegek hiányoznak. És nem csak az angolszász szerzők tollából, magyar írótól sem nagyon rémlik olyan novella, ami refelektál a Google vagy a Facebook létezésére. (iWiW-es igen, de inkább felejtsük el.)

Nem mondom, hogy mindenkinek az informatikáról kellene írnia, De kulturális és társadalmi hatásai érdekesebbek annál, mint hogy egyáltalán ne érintsük. (Ha csak egy dolgot lehetne kérni, akkor legalább Sterling Deep Eddy-ciklusát.) Ugyanez igaz a klímaváltozásra, hol a magyar cli-fi? Beérjük annyival, hogy az alapszövegnek számító A felhúzhatós lány megjelent fordításban?

Az időről időre felobbanó „van-e jellegzetes magyar út a sci-fiben” vitákba még van, hogy beszállok. Főleg azért, mert úgy érzem, túlzottan keveset foglalkozunk a világ problémáival. Nem hard SF-et szeretnék, az egy szubzsáner szubzsánere, hanem okos, a releváns sztorikat. A gyorsan felismerhető törésvonalak mentén szerveződő viták többéségét egy ideje már csak a pálya széléről nézem. A szinte teljesen visszhang nélkül maradó Galaktikás-botrányok után nem sokat lehet várni a hazai SF közélettől. Pedig az látszik, hogy irodalmi témában meg lehet mozdítani tömegeket, ezt csinálja young adult témában - aminek tekintélyes része disztópia, azaz SF - például a Könyvmolyképző.

És hogy összességében mi a megoldás? Mindannyian olvasunk angolul, igaz? Reneszánsza van a kisregénynek, elkezdett pénz lenni a fikciós podkasztokban, az amúgy politikai harcoktól nem mentes amerikai SF-világ remek sztorikat termel, és kezd lenni valami fordításirodalom is. Tavaly az a hihetetlen dolog is megtörtént, hogy kínai sci-fi nyerte a Hugo-díjat. Arra kell csak figyelni, hogy a pár fontos magyar megjelenés - Moskát Anita például! - ne maradjon le.

*

A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.