Makai Péter Kristóf: Keep ’em coming!

2016. október 18. 10:29

Makai Péter Kristóf szerint messze jutottunk a kilencvenes változó minőségű, ötletszerű fantasztikus megjelenéseitől, kinyílt a világ a magyar olvasó számára. Vannak azonban olyan pótolandó elmaradások, amit természetéből adódóan nem tud hozni a piaci környezet. A magyar fantasztikum helyzete, hatodik epizód.

2016. október 18. 10:29

Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.

Aki válaszol: Makai Péter Kristóf, a Próza Nostra blog szerzője.

*

Húsz éve vagyok sci-fi és fantasyrajongó. Én már abban a szerencsés generációban születtem, akinek a szülei a Gyűrűk Urát és az akkor még Babó néven futó Hobbitot olvasták esti mesének, úgyhogy ha nem is az anyatejjel, de az esti kakaóval szívtam magamba a fantasztikum szeretetét. Ez az emberiség legősibb műfaja, amit évezredek szájhagyománya csiszolt formára, a tudományos-fantasztikus irodalom pedig egy viszonylag új (jövőre lesz két évszázados), de az egyik legrelevánsabb megszólalási módja a modern irodalmi hagyománynak.

Én a kilencvenes évek elején, kölcsönbe kapott, „kijátszott” Kaland-Játék-Kockázat és Harcos Képzelet könyvek lapozgatásával döbbentem rá, hogy a fantasy egy létező „műfaj,” nem pedig két-három, különálló kötet idézi csak meg a varázslatos feudalizmus letűnt korát. A rendszerváltás után sokan a kevésbé fölkarolt könyvműfajoktól várta a fellendülést a piacon, ezért boldog-boldogtalan kiadót alapított, és így kerültek a kezembe a Cherubion és a Valhalla változó minőségű kiadványai, a Szukits kiadó munkái és a régi Delta sok-sok kötete.

Másfelől édesapám szenvedélyes SF-gyűjtő volt, ezért elég hamar elolvastam az Asimov-életmű fontosabb mérföldköveit (ezek a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban jelentek meg, ma is büszkén sorakoznak a polcomon). A gyűjtési szenvedélyből adódóan nagy kanállal nyeltem a Galaktika 70-es, 80-as évekbeli, addigra már finom, öregpapír-szagú magazinjaiból a nyugati SF irodalom méltatottabb szerzőit a, valljuk be, programmatikusabb keleti blokk íróival együtt (tiszteLem a kivételnek).

Ami várható volt a tágabb kultúrpolitikában, az borítékolható volt, hogy a kilencvenes évek végére nálunk is be fog következni, mégpedig az angolszász, elsősorban amerikai SF/F írók térhódítása, ami azért soha sem vált egyeduralkodóvá (hál’ istennek!). Örülhetünk, hogy azért az angolszász kánon egy sokkal színesebb, nagyobb merítésből dolgozó hagyomány, mint azt a régi Galaktikák és a felkapottabb, fehér férfi szerzők dominanciája alapján gondolni lehetett volna, amíg ki nem nyílt a világ.

Az elmúlt tíz-tizenkét évben már történtek kísérletek arra, hogy ezt a sokszínűséget a magyar olvasóközönség is megismerhesse, aminek sokáig úttörője volt az Ad Astra Kiadó, amíg egy jellegzetesen magyar körülmények között lezajlott profiltisztítást követően át nem álltak a gyémántkeménységű hard SF-vonalra. Ugyanebbe az irányba tart a tudományos könyvkiadás felől érkező Typotex, akik viszont dicsérendő, példás módon szívügyüknek tartják, hogy az ex-szocialista országok és különösen Köztes-Európa íróiból a legkiválóbbakat elhozzák hozzánk is.

Makai Péter Kristóf

A nagy lökést az adta, hogy a vadkapitalista, a mennyiséget a minőség rovására preferáló irányelvet a kiadók elkezdték ellensúlyozni az igényes szövegek kiadásával, az alapos szerkesztői és lektori-korrektori munka megkövetelésével. Ebben komoly szerepe van az olvasói számonkérésnek és az igen egészséges negatív kritikák, fordításkritikák térnyerésének. Túlnyomó többségben már igényes, olykor szépirodalmi prózával vetekedő műveket olvashatunk mind külföldi, mind magyar írók tollából. Ez nagyrészt abból fakad, hogy az alkotni vágyó fiatalabb generáció felismerte, hogy az írásművészetet nyugati módra is lehet tanítani, tanulni, és az Iowa Writers’ Workshopban lefektetett elvek szerint működő írói műhelyekben felkarolták azokat a tehetségeket, akik erőt éreztek magukban, hogy hétről hétre állják írótársaik olykor igencsak éles kritikáját.

A jó könyvnek kell csak igazán a cégér

Összetehetjük a kezünket, hogy ma az SF/F-piac egy, a TV- és mozisikereknek köszönhetően dinamikusan bővülő, rajongók egész nemzedékét kinevelő piac, amiben a kiadók tudatos marketingstratégiájának elévülhetetlen érdeme van. Igen, nem árt hangsúlyozni, a jó könyvnek kell csak igazán a cégér. Ennek egyik nagy öregje az Agave, akik a kezdettől fogva rettentő szimpatikusan egész életműveket vettek át és dolgoztak fel, és itt elsősorban a sokáig fájó űrként hiányzó Philip K. Dick munkásságát említeném, amelyet aztán Iain (M.) Banks és még sok emlékezetes szerző regényei követtek. Szintén vizuális gyönyörűség egy-egy GABO-s kötet, ahonnan viszont inkább a fantasy-regényeket emelném ki, mivel ebben a műfajban számomra izgalmasabb szerzők kerülnek ki, mint a sci-fi oldalról.

Ami problémát jelenthet, az talán az, hogy a piaci alapú társadalomban nagy nyomás helyeződik a kiadókra, hogy könyveik pénzügyileg mérhetően sikeresek legyenek, nincs lehetőség valódi kultúrmissziós tevékenység kifejtésére. Talán azon kevesek közé tartozom, aki meglátja a szocializmus dotált, tekintélyelvűnek is mondható kultúrpolitikája ebbéli előnyeit. Még jó, hogy az egyébként vetélkedő médiáknak tekinthető filmek, sorozatok és számítógépes játékok is visszaterelik a vizuális és interaktív terepről az olvasókat a könyvek világába.

A Fumax Kiadó jóvoltából kitűnő Assasin’s Creed, ill. Uncharted-univerzumban játszódó kalandregények kerülnek a könyvesboltok polcaira (az eredeti szerzőkről már nem is beszélve), korábban a Szukits vállalt egy nagyot a Warhammer 40.000-kötetek kiadásával, de a Tuan vagy a PlayON is kivette a részét ebből a munkából. Megnyugtató viszont, hogy még a régebbi, nagynevű kiadók, mint az Európa, folyamatosan szállítják az irodalmi kánonba beemelt szerzők kiadását, és műveik esetében büszkén hirdetik, hogy tudományos-fantasztikus művek.

Ma már, remélem, nem szégyenkezik senki, hogy sci-fi vagy fantasy művet olvas, és nem szólják meg érte. Ez egy nagy előrelépés a műfaji irodalom egyenjogúságának legitimálásában, ami egy viszonylag új vívmány a szépirodalommal mindig bizonytalan, adok-kapok viszonyban álló SF/F-irodalomban. Bőven van ünnepelni valónk.

Folyamatos lemaradás

Aggasztó viszont, hogy folyamatos lemaradásban vagyunk. Elvárható volna, hogy maximum egy éves követéssel megjelenjen az összes fontosabb díjat nyert SF/F alkotás (Hugo, Nebula, A. C. Clarke, J. W. Campbell, James Tiptree Jr. (!), illetve a BSFA, Mythopoeic, WFA díjazottak), és külön figyelni kellene a fiatal, még nem befutott tehetségekre. Fontos még az is, hogy korábbi adósságainkat is törlesszük. Nem túlzás azt állítani, hogy hegyekben állnak a világviszonylatban meghatározó klasszikusok az SF/F világban, amelyek Magyarországon fájóan ismeretlenek.

Én jószerével csak az angolszász vonalat ismerem, de még itt is bőven találni ordítóan hiányzó szerzőket. Gondolok itt elsősorban a feminista hagyomány íróira, pl. a fent említett James Tiptree Jr.-ra, Octavia Butlerre, Angela Carterre, Sheri Tepperre, Pat Murphyre, illetve a nem-fehér szerzőkre, mint például Samuel Delany, Nnedi Okorafor, vagy a Magyarországon jóformán csak SF/F szerkesztők, írók és kutatók körében ismert Nalo Hopkinson. És ezek csak azok a szerzők, akiket úgymond „tűzoltás”-jelleggel meg kellene jelentetni, sokan vannak még utánuk, akik érdemesek az ismertségre, mert kiváló szövegeket alkotnak.

Bevallom, az LGBT és queer-SF irányvonalra nem sok rálátásom van, mert még az angolszász egyetemi SF-kurzusokon is méltatlanul a peremre szorulnak ezek a szerzők. Bizonyára mindenkinek vannak személyes ügyei és kedvencei, ezért hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet egy ma még talán ismeretlen holland szerzőre, Corinne Duyvisre, aki nagyon kemény, szikár prózával a sokak által rettegett YA-regények világába is produktívan be tudja csempészni a másság sok különféle válfaját, legyen szó akár az alternatív szexualitásról vagy a másképp működő elmékről.

Fontos és támogatandó dolognak tartom, hogy a fiatalabb generáció szégyenmentesen, természetes egyszerűséggel közelíthessen ezekhez a témákhoz, és minél hamarabb megismerkedhessenek olyan világokkal, ahol a normától eltérő életek, vágyak nem tabuk, és az életszerű szituációkban, illetve izgalmas szereplők révén magukra ismerjenek vagy megértsék, mások miben mások.

A tudományos-fantasztikus irodalom és a fantasy különleges pozícióban van, hiszen a realista elbeszélésekkel szemben nem köti szerzőiket az „itt és most” világa, hanem bátran kísérletezhetnek a képzelet adta lehetőségekkel, más történelmekkel, fajokkal, társadalmakkal. Ezzel egyben utat is mutathatnak, és szerencsénkre bőven akadnak olyan szerzők, akik az érdektelenül véres, középkorias köntösbe bújtatott hatalmi harcokon és a steril űroperákon túlmutató, gondolatiságában eredeti műveket tesznek le az asztalra. Kívánom, hogy mindig is legyen meg ez a kreativitás az SF/F-ben, és a magyar olvasók mihamarabb részesülhessenek egy-egy kiváló alkotásban, akár Kínában, akár Nigériában írják azt. Keep ’em coming!

*

Nyitóképünket Jon Connell Flickr-oldalán találtuk. A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!