Az új Szellemirtók nem lett harcos feminista propaganda

„Nem tudva, hogy Paul Feig milyen járatos a női vígjátékokban, és hogy Katie Dippolddal közösen írták ezt a filmet is, volt olyan jelenet, amikor azt éreztem, hogy a készítők nem sok nőt ismerhetnek, ugyanis néha feltűnően sztereotipizálónak éreztem a filmet – a női főszereplőkkel szemben. De valószínűleg egy hollywoodi vígjátéktól nem lehet teljes pártatlanságot elvárni, és a poénok nagyobb része teljesen jól működött, szerintem nem a férfitársadalom rovására.

Jó pont, hogy nem annyira egyfőszereplős a film, mint az 1984-es elődje, itt jobban megismerjük az idegeskedő, eleinte a tudományos karrierjét féltő Abbyt (Kristen Wiig), a főnökösködő, szellem-rajongó Erint (Melissa McCarthy), a jószívű, földhözragadtabb jegyárus Pattyt (Leslie Jones) és a robbanás- és kütyü-őrült Holtzmannt (Kate McKinnon). Előbbi két karakter a személyiségük, a túljátszás és az affektáló szinkron miatt is sok volt gyakran, de a szerethető és laza feka csaj, és a punk szaki emlékezetes marad. McKinnon hihetetlenül jó arcokat vágott, ő kapta a legjobb reakciókat és a legjobb szekvenciát is a filmvégi akciójelenetben. Nem csodálkoznék, ha ezután sokkal többet hallanánk a nevét, és nem bánnám, ha nem próbálna meg úgy kinézni, mint bármelyik más színésznő.

Az új Szellemirtók egy teljesen nézhető nyári szórakoztató film, ami nem lesz olyan nagy klasszikus, mint az eredeti, de a rémhírekkel ellentétben egyáltalán nem harcos feminista propaganda – csak egy kicsit csajosabb oldala az akcióvígjátékoknak. Érdekes azonban belegondolni, hogy mennyivel eredetibb is lehetett volna a film, ha a régiekhez hasonlóan a szereplők is írják a filmet. (Tipp: cameók és egy táncjelenet miatt a stáblista végét is érdemes megvárni a filmnek.) Kíváncsian várom Soderbergh kaszinórablásának női remake-jét, az Ocean’s Eight-et, és utána ki tudja, még mit: 12 dühös nő? Macskaszorítóban?”