Úgy néz ki, több fontos cikk is várható hamarosan a Somlóról

2016. május 03. 15:43

Tizenegy somlói pincészetet járt végig négy nap alatt Alder Yarrow, akit a világ kilencedik legbefolyásosabb boros szerzőjeként tartanak számon. Yarrow többek közt a Somlói Apátsági Pincénél, a Royal Somlónál, a Barcza Pincénél, Tóth Barnabásnál és a Somlói Vándor Pincénél kóstolt.

2016. május 03. 15:43

Alder Yarrow-t jelenleg a világ kilencedik legbefolyásosabb borszakírójaként tartják nyilván, ő a szerzője a Vinography portálnak. Yarrow 2012-ben a Pannon Bormustrán bírált, ott találkozott először életében a juhfarkkal. Saját elmondása szerint azonnal beleszeretett ebbe a fajtába, és azóta várja az alkalmat, hogy a Somlóra látogathasson.

Ez idén áprilisban a Furmint USA formáció, a somlói borászközösség és hegyközség jóvoltából létre is jöhetett: mint azt a VEOL is írja, a borszakíró tizenegy somlói pincét látogatott meg négy nap alatt, a Somlói Borok Boltjában pedig végigkóstolt több mint negyven bort. A bolt külön Facebook-albumot is szentelt a látogatásnak.

„Négy év telt el azóta, hogy három 2010-es borunk megkapta a Pannon Bormustra csúcsbor címét. Akkor a zsűriben ült a világ egyik legmeghatározóbb borkritikusa Alder Yarrow, aki akkor ismerkedett meg a Juhfarkkal. Ma délelőtt ismét találkoztunk” – írta még április 12-én a Somlói Apátsági Pince Facebook-oldala három fotó kíséretében.

A Somlói Apátsági Pincénél tett vendégkönyvi bejegyzésében a szakíró azt ígérte, nem ez volt az utolsó látogatása a hegyen, addig is sokat ír majd a borvidékről.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!