High-Rise – Összeomlás szép és üres képekben

2016. május 10. 08:04

Ezt a bevezetőt csak azért tartottam fontosnak, hogy legyen súlya, amikor azt mondom: J. G. Ballard High-Rise című könyve (valószínűleg) megfilmesíthetetlen.

2016. május 10. 08:04
Rusznyák Csaba

Ballard három karakteren keresztül mutatja be a folyamatot, de regénye egyáltalán nem cselekményközpontú, még akkor sem, amikor egy szereplője csúcsra (tetőre) tartó Odüsszeiáját meséli el – mélyen beás a szereplők agyába, feltárja frusztrációikat, pszichológiai hajtóerejüket, visszásságaikat, egyébként pedig bivalyerős prózájával, fantasztikus leírásaival, megdöbbentő, sokkoló hasonlataival és metaforáival, fantasztikusan találó és eleven szóképeivel, a realizmus és a szürrealizmus megkapó elegyével hódít. És ezek mind nem, vagy csak nagyon nehezen ültethetők át mozgóképre.

Ben Wheatley és írótársa (egyben felesége), Amy Jump gyönyörű, kimért vizualitásra, precízen megtervezett díszletekre (a film retrofuturisztikus, vagyis a könyv megírásának idején, a ’70-es években játszódik), rapszodikusan megszólaló narrációra és lassításokkal aláhúzott montázsokra, vagyis csupa korrektül működő, de ötlettelen, klisés megoldásra fordították le az eredeti mű formanyelvét. Ezen túlmenően a könyv három karaktere helyett egy köré (Laing – Tom Hiddleston) építették a filmet, amellyel durván roncsolták az egymást kiegészítő, egymással szembemenő, kiegyensúlyozott szempontrendszereket, és ami különösen érthetetlen, hogy az egyetlen főszereplő ellenére sokkal tovább időznek a cselekmény felvezetésével, mint Ballard tette.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!