Kína az űrbe megy: a cél a Mars

2016. március 08. 17:10

A Hszinhua hírügynökségnek Csang Jü-lin altábornagy, a kínai központi katonai vezetés fegyverzetfejlesztési illetékese: elmondása szerint „naperőművet” építenének az űrben. Hozzátette: a kínai űrprogram végső célja nem az „egyszerűnek” tekinthető Holdra szállás, vagy a jóval bonyolultabb Mars-program.

2016. március 08. 17:10

A világűrben, a Föld és a Hold közötti térben termelnének napenergiát a kínai hadsereg kutatói. Csang Jü-lin altábornagy, a központi katonai vezetés fegyverzetfejlesztési illetékese, egyben parlamenti képviselő a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, a nemzeti űrprogram részeként már azon dolgoznak, hogy milyen feladatokat kapjon Kína első űrállomása, amely a tervek szerint 2020-ra készül el.

Csang elmondta, feltételezéseik szerint a napenergia előállítása sokkal hatékonyabb lesz az űrben, mint a Földön. A napelemgyártásnál használt szilícium-dioxid például „végtelen” mennyiségben található a Holdon, miközben a Hold sarki régióiban és a kisbolygókon található víz oxigénné és hidrogénné elektrolizálásával hajtóanyagot tudnának előállítani űrhajók számára.

A hajtóanyagokkal és a napelemekkel pedig „naperőművet” lehetne építeni az űrben. A jelenlegi technológiával több mint 10 ezer tonnát nyomna egy ipari méretű erőmű, amely ezért az űrbéli körülmények között nem képzelhető el. A legnagyobb ember alkotta létesítmény az űrben, a Nemzetközi Űrállomás súlya alig több mint 400 tonna. Csang úgy vélte, a most folyamatban lévő kínai űrprogram tapasztalatai alapot szolgáltathatnak egy Mars-programhoz, illetve a világűr mélyebb, bolygóközi részeiben folytatandó kutatásokhoz.

A kínai űrprogram végső célja nem az „egyszerűnek” tekinthető Holdra szállás, vagy a jóval bonyolultabb Mars-program - jelentette ki a szakember, hanem a holdközi térség folyamatos kutatása egyre fejlettebb technológiákkal. Kína 2020 körül szándékozik üzembe helyezni egy közepes méretű, három modulból álló 60 tonnás űrállomást.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Strassnoff Ignác
2017. március 10. 02:07
Az a kutya fütyije! Ha Széles kikapcsolja a gravitációt és energiacellával szereli fel Pataky Attilát, akkor a nemzet zálogházasa 2 hét alatt csinál egy fordulót a legközelebbi naprendszerből. Mesélj inkább kicsit az "elengedhetetlenül szükséges" magyar atomfegyverről! Hihetetlenül sok baromságot sikerült eddig előadnod Zázrivecz Gabi seggéből, de ez mindent visz! Legalábbis nekem ez a kedvencem :)))) Szebb zárt osztályt!
Strassnoff Ignác
2017. március 10. 02:07
A cigányok átütik az alvázszámot a Göncöl szekéren. Szebb zárt osztályt!
Strassnoff Ignác
2017. március 10. 02:05
Baromság rovat nincs. Még...
3M..
2017. január 05. 14:50
A kelet maga mögé utasította az egykor büszke, mára lesajnált nyugatot. A kínai, az orosz hi tech ma már utolérhetetlen az Usa számára. Oroszország hamarosan, másfél hónap múlva is képes lesz elérni a Marsot az új hajtóművével. Amerikának egyelőre még a Holdra szállás is nagy kihívást jelent. Az első földön kívüli kolóniák lakosai minden bizonnyal, a keleti népek fiai közül kerülnek majd ki. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!