Hungarikummá minősíttetnék az egri bikavért

2016. március 29. 21:30

Hungarikummá nyilváníttatná Nyitrai Zsolt az egri bikavárt. Az országgyűlési képviselő szerint a bikavér megfelel a hungarikummá nyilvánítás feltételeinek és a minőségével a magyarság egyik csúcsteljesítménye. 2015-ben közel kilenc millió palack bikavér készült Egerben. Tavaly 369 forint volt a magyar borok átlagos export literára.

2016. március 29. 21:30

Az Egri Bikavér hungarikummá nyilvánítását kezdeményezi Nyitrai Zsolt, Eger és térségének fideszes országgyűlési képviselője; a miniszteri biztos ezt egy szőlész-borász fórumon jelentette be.

Nyitrai Zsolt szavai szerint az Egri Borvidék jeles terméke megfelel a hungarikum leírásában szereplő meghatározásnak: a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. Első lépésként a Magyar Értéktár részévé kell tenni az Egri Bikavért, majd ezt követően lehet kezdeményezni a hungarikummá emelését.

62,5 ezer hektoliter bikavér készült tavaly Egerben

Pál Sándor, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke elmondta: bár már korábban is felvetődött az Egri Bikavér hungarikummá történő minősíttetésének gondolata, konkrét lépések nem történtek az ügyben, pedig egy ilyen döntésnek komoly marketingértéke van.

Az elmúlt évben a mintegy 5600 hektáros borvidéken 35 termelő 62,5 ezer hektoliter Egri Bikavért készített, ami 8,9 millió palacknyi bort jelent. Ebből 62 ezer hektoliter klasszikus besorolású bikavér volt, a többi superior, illetve grand superior minősítést kapott. Az Egri Bikavérek zöme hazai piacon talál vevőre – mondta Pál Sándor. A száraz palackozott vörösborok között egy márkanév alatt az Egri Bikavérből értékesítik a legtöbbet Magyarországon – tette hozzá Tarsoly József egri hegybíró.

Habis László, Eger polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy minden, a város által kezdeményezett vagy támogatott gazdasági, kulturális, turisztikai fejlesztés valamilyen módon kötődik a borhoz.

369 forint a magyar export bor átlagos literára

Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója beszélt az Egri Borvidéken fejlesztendő területekről is. Ezek sorában említette meg az egységes fellépés erősítését, az Egri Bikavér minőségének javítását, az Egri Csillag népszerűsítését, valamint a kommunikáció javítását. Kiemelte, hogy az itt megtermelt alapanyag 50 százaléka később már nem „egri” megnevezéssel kerül forgalomba.

Előadásában kifejtette, tavaly közel 650 ezer hektoliter bort exportált Magyarország, ami 77 millió euró bevételt hozott az ágazatnak. Ez literenként 1,19 eurós árat takar. A kivitel 60 százaléka hordós bor volt, zömüket Németországban, Csehországban, Szlovákiában és Angliában értékesítették. Az export 40 százalékát kitevő palackozott termékek 81 százaléka fehérbor volt.

Ducsai-Oláh Zsanett azt is elmondta, hogy a borexportot támogató tárcaközi bizottság döntése értelmében kiemelt célpontként idén a lengyel piacra fókuszálják az erőforrásokat.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. április 26. 10:14
A vicc az benne, hogy a "Bikavér" eredetileg Szekszárdon készült. Igaz Eger futtatta fel és rontotta le a márkanevet.
Cirfandlia
2016. március 30. 16:26
Na akkor még nyolc bikavér Szekszárdról, ha már ilyen mennyiségi versennyé silányítottad le: http://www.pannonborbolt.hu/index.php?route=filter&filter=category|54/vorosbor|1 Ezek bármelyikét nyugodtan oda lehet tenni egy Hangácsi mellé.
yanoo
2016. március 30. 16:26
Ne tegyétek.Ritka rossz bor.A szekszárdi az igazi.
3M..
2016. március 30. 16:25
Sok a "borosgazda" a Fideszben, így ez pártérdek. Sok fél hegyoldal van kormánypárti tulajdonban. Szerencsére egybeesik épp a magyarok érdekével is. Így lehet keresnivalónk. Ellenben a kürtőskalácsért nem tolonganak fideszesek, így lehet román "nemzeti eledellé" silányítják. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!