A nagy budapesti zombiapokalipszis #1

2015. november 09. 07:53

Az egyik oldal streameli a Kossuth teret, ahol néhány száz, egykori kormányellenes tüntetőből verbuválódott zombihorda ellen folytat reménytelen harcot három járőrkocsinyi rendőr.

2015. november 09. 07:53
Zsótér Indi Dániel

Az M1 nem tolta többet loopolva a vészjelzést, a Kossuthon is csak statikus zaj zúgott. Ezek némultak el legutoljára. Szerencsére még elkaptam az üzenetet amit sugároztak. Ez alapján a kormány arra kérte a lakosságot, hogy legalább az első 24-72 órában ne változtassanak a helyzetükön (ebből letelt már 14), a kerületi rendőrparancsnokságok a katonai erőkkel kiegészülve házról házra járnak és összeszedik az esetleges fertőzötteket, az életben maradtakat pedig ideiglenesen, ha az illető beleegyezik, átmenetileg egy zárt, őrzött helyre viszik míg elcsendesül ez az egész. A szomszéd szobában – ahova előzőleg az egyik lakótársamat zártam – egyelőre csönd van. Szegényt sajnos megharapták és hát… szóval mindenki tudja, azután mi következik. Maximum három napot kell kibírni. Szombaton este nyolc körül szükségállapotot hirdettek, igaz már csütörtök-pénteken tele voltak a híradások egy furcsa, új, gyorsan pusztító vírussal amibe néhány óra leforgása alatt több ezren haltak bele. Na, hát ez a több ezer halott szombat este hét óra körül egyszerre gondolta úgy, hogy feltámad. Ma vasárnap van.

Pánikra semmi ok, vegyünk sorjában mindent: mire lehet szükségünk a következő néhány napban amíg értünk nem jönnek a hatóságok?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2015. november 10. 10:22
Déry Tibor: G.A. úr X-ben
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!