Tizenhetedszer lesz makettkiállítás Mosonmagyaróváron

2013. április 13. 18:04

A MiG-21 repülőcsalád számos változatát, a Forma-1 versenyautóit, a vietnami háború szárazföldi harci járműveit és a vikingek korának figuráit lehet megtekinteni más érdekességek mellett az április 20-án Mosonmagyaróváron nyíló nemzetközi makettkiállításon.

2013. április 13. 18:04

Tizenhetedik alkalommal szervezik meg a nagyszabású bemutatót, amelyen húsznál több nemzet makettezői mutatják be alkotásaikat. A nyugat- és a közép-európai országok mellett több távoli ország, köztük Thaiföld és idén először Törökország is képviselteti magát a kiállításon, amely egyben verseny is – mondta Egresi András főszervező az MTI-nek.

A maketteket kategóriánként pontozzák, a legsikeresebb munkákat arany, ezüst és bronz minősítéssel, plakettel, oklevéllel jutalmazzák. Egy-egy kategóriában többen is megkaphatják az elismeréseket. A hazai makettezőkön kívül a legnépesebb csapat Csehországból, Szlovákiából és Lengyelországból érkezik a nemzetközi megmérettetésre, és várják az európai csúcsmakettezőket Olaszországból és Spanyolországból. A finnek, a norvégok és a svédek már visszajáró versenyzők, és egyre többen jönnek Ukrajnából, Romániából és Szerbiából is.

A kiállítást április 20-án szombat déltől másnap délig tekinthetik meg az érdeklődők a Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári karán. Az eredményhirdetés vasárnap délután 2 órakor lesz.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!