Irodalmi pikniket szervez a József Attila Kör

2010. május 27. 10:37

Nagy dobásra készül az idei Könyvhéten a József Attila Kör immár hagyományosnak tekinthető JAK Piknik című programjával június 2-án 17 órától, melynek központi témája a képregény és az irodalom kapcsolata. A fiatal irodalmárokat tömörítő szervezet a Roham irodalmi és kulturális magazin illusztrátoraival és képregényrajzolóival közösen próbál a dolog végére járni a Nyugati pályaudvar melletti Eiffel téren. Lesz kiállítás, beszélgetés, képes felolvasások és koncert, minden mi szem-szájnak ingere!

2010. május 27. 10:37

Elsőként a háromszoros Alfabéta-díjas Lakatos István kiállítását nyitja meg Kele Fodor Ákos kritikus. Lakatost idén az Év Képregényrajzolója címmel tüntették ki, frissen megjelent kötete, a Lencsilány az idei Képregényfesztivál egyik nagy szenzációja volt – rajzait a kiállításon eredetiben is megcsodálhatja a közönség. Fél hattól a magyar képregényszakma színe-javával hallhatunk beszélgetést képregény és irodalom kapcsolatáról Hercsel Adél vezetésével. A beszélgetés résztvevői Bayer Antal képregénykiadó-szerkesztő, Sárközy Bence, a Magvető Kiadó főszerkesztője, Baranyai B. András képzőművész, a Roham irodalmi és kulturális magazin grafikus-illusztrátora, és Futaki Attila képregényrajzoló, a magyar képregény legújabb generációjának nemzetközileg is elismert képviselője.

Este héttől négy elsőkötetes, könyvheti szerző bemutatkozása következik: a felolvasott szövegek mögé a Roham alkotóinak külön erre az alkalomra készített illusztrációi lesznek kivetítve, az összművészeti élményt pedig Szabó Mátyás ütősjátéka teszi teljessé, aki többek között a Triginta és az Amadinda együttesekkel is rendszeresen zenél. Aki tehát kíváncsi arra, hogy hogyan lépnek párbeszédbe egymással Stark Attila festményei Gerőcs Péter prózájával, Vidák Zsolt illusztrációi Tallér Edina novellájával, Dorcsinecz János képregényt idéző monokróm rajzai Nagy Ildikó Noémi írásával, és Pál Tamás képei Simon Márton verseivel, az semmiképp ne hagyja ki a programot! De a zenerajongók se maradjanak otthon, hiszen a képes felolvasások után a Gutenberg halott ad koncertet, kiváló bemelegítést nyújtva a másnap hivatalosan is megnyíló Ünnepi Könyvhéthez.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!