„Rövidesen nagyon bánni fogjátok a barbár tetteiteket!” – üzente Izrael az iráni ajatollahnak

2023. október 10. 22:04

Az ajatollah tweetelt, Izrael állam válaszolt.

2023. október 10. 22:04
HAMENEI, Szajed Ali

Az iráni ajatollah, Ali Hamenei az X- közösségi oldalán arról írt kedden, hogy „a cionista rezsim azzal akarja igazolni a gázai emberek tömeges meggyilkolását, hogy megpróbálja magát áldozatnak beállítani”.

A bitorló rezsim vezetőinek tudniuk kell, hogy a válasz ezekre az atrocitásokra egy súlyosabb pofon lesz a förtelmes arcukra”

 – zárta a bejegyzést a perzsa állam vezetője.

Erre a posztra nem sokkal később maga Izrael Állam reagált – vette észre Mario Nawfal. 

Mint fogalmaztak, 

könnyű bátornak lenni a billentyűzet mögül”.

„Te és a hamászos barátaid nagyon sajnálni fogjátok rövidesen a barbár tetteiteket!” – üzenték meg az ajatollahnak. 

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Irán vallási vezetője ugyancsak kedden azt nyilatkozta az elmúlt négy nap izraeli történéseiről, hogy 

kezet csókolunk az Izrael elleni támadás szervezőinek”


Azonban sietett hozzátenni, hogy országa nem vett részt az akcióban.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Hamenei hivatalos honlapja

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nyugatellenes
2023. október 11. 08:52
A konklúzió: MINDEN POFON JÓ HELYRE MEGY. írtsák ki egymást! A legjobb az lenne, ha a nagypofájú zsidajaink is mennének harcolni! Ajve!
Bastyaelvtars
2023. október 11. 07:52
Megmosolyogtató, ahogy az igazmagyar vérbirkákban teljes meghasonlás van ahogy harcol bennük a zsidógyűlölet es a muszlim gyűlölet :) De a legszebb, hogy erdekes módin egyik kipcsakban sincs meg az a " békevágy" amit az orosz ukran konfliktus kapcsán oly nagyon szeretnek emlegetni :))) itt az agresszor tamadó geciket meg kell torolni. Az oroszoknál akik ugyanezt művelik erről szó nem lehet. Szanalmas egy birkanyáj....
szarvas-2
2023. október 11. 07:10
Évezredes vita-a bosszú népe versus a dzsihad népe.
Kaszas39
2023. október 11. 06:03
Nem Irakot kellett volna az Egyesült Államoknak lerohanni hanem Iránt. Jobb hely lenne a Közel-Kelet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!