Franciaország megkezdi az ukrán pilóták kiképzését

2023. május 15. 22:29

Újabb lőszerek szállításáról is döntöttek – jelezte Emmanuel Macron.

2023. május 15. 22:29
null

Emmanuel Macron francia elnök hétfőn bejelentette, hogy „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt, egy nappal azután, hogy munkavacsorán fogadta hivatalában Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

„Ezt több, erre hajlandó európai országgal tesszük. Úgy hiszem, hogy tárgyalások folynak az amerikaiakkal is” – mondta a köztársasági elnök a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban. Emmanuel Macron ugyanakkor úgy vélte, hogy harci repülőgépek esetleges jövőben szállítása Kijevnek „elméleti vita lenne”

– tette hozzá, de a kiképzés folyamatáról nem szolgált részletekkel.

Párizs mostanig arra hivatkozva napolta el harci gépek esetleges átadását Ukrajnának, hogy a pilóták kiképzése hosszú hónapokat venne igénybe. A kiképzés megkezdése elemzők szerint arra utal, hogy hosszú távon megnyílt a lehetőség a harci repülőgépek átadására.

A fegyvereket illetően az államfő nem kívánta elmondani, hogy milyen új ígéretek hangzottak el francia részéről az ukrán elnök vasárnap esti látogatásán.

„Újabb lőszerek szállításáról döntöttünk” – jelezte Macron. Azt is megemlítette, hogy „azon ukrán csapatok képzése, amelyek feladata az ellentámadás és az ellenállás lesz, a járművek, az ágyuk javítását érinti”.

„Franciaország stratégiája egyszerű: segíteni Ukrajnát ellenállni”

„Erre is szüksége van Ukrajnának” – hangsúlyozta a francia elnök válaszul azokra a bírálatokra, miszerint Franciaország jóval elmarad az ukrajnai fegyverszállítások terén Németországhoz vagy Nagy-Britanniához képest.

Emmanuel Macron úgy vélte, „Franciaország stratégiája egyszerű: segíteni Ukrajnát ellenállni, és megszervezni az általa választott pillanatban az ellentámadást annak érdekében, hogy

A vasárnapi esti munkavacsorát követően a francia és az ukrán elnök közös közleményt adott ki, amelyben a két ország bejelentette, hogy Franciaország „több ukrán zászlóaljat képez ki tucatnyi páncélos járművel és könnyű harckocsikkal, köztük AMX-10 RC típusúval”.

Párizs az év elején jelentette be, hogy növelni kívánja a Kijevnek nyújtott segítséget AMX-10 RC típusú könnyű harckocsik szállításával, de azok számát soha nem hozta nyilvánosságra.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin

***

***

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2023. május 16. 17:43
Képaláírás: Akárhogy kéred, nem adom a szádba a zongoraverőmet!... Ezt a játékot a Sunak barátommal játtszom, nem veled!
5m007h 0p3ra70r
2023. május 16. 09:19
"Franciaország stratégiája egyszerű: segíteni Ukrajnát ellenállni" Az "ellenállni" itt azt jelenti: ellentámadni. Ezek ellentétes jelentésű és ellentétes dinamikájú fogalmak. A francia elnök a hazugságtól sem riad vissza, ha a felelősseg alól akar kibújni.
MaBaker
2023. május 16. 07:56
Macron elszánta magát, berobbantaná a 3. világháborút. A képzés után jönnek az eddig elképzelhetetlen f-16-os vadászgépek, amiknek ugye szervízháttér és reptér is kell, ami Ukrajnán kívül lesz. Onnantól NATO tagországokat kell bombáznia Putyinnak, ha azt akarja, hogy ne lőjjék szét az orosz vadászgépeket.
madar299
2023. május 16. 01:26
Kamikaze képző lesz az Vaze !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!