Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Ennek következtében a Booking.com eltávolította az ingatlant a weboldaláról amíg kivizsgálják az ügyet – tájékoztatott Hegyi Alexandru.
Megszakította a Booking szálláskereső platform az együttműködést azzal a tilburgi szállodával, amely visszautasította Alexandru Hegyi foglalását azért, mert román – írta meg a Transtelex.
A román állampolgár a Bookingon keresztül foglalt szobát a hollandiai szállodában, később azonban a hotel munkatársai felhívták, és közölték vele, hogy nem fogadják. Egy szemfüles újságíró utánajárt a történteknek. A megállapítása szerint azért nem fogadták, mert úgy tartják, hogy a románok nagyon sok törvénytelenséget követnek el.
„Egy kis győzelmet arattunk ma, még ha az íze keserű is” – írta Hegyi Alexandru. „A Booking.com eltávolította az ingatlant a weboldaláról amíg kivizsgálják az ügyet. Emellett
a holland diszkriminációellenes hatóság is vizsgálatot folytat.
Tekintettel arra, hogy a szálloda személyzete által a románokra használt Romeinse szó valójában rómaiakat jelent, csak egy híres latin szállóigére tudok gondolni: Veni, vidi, vici. Az én esetemben nem volt vidi mivel nem volt rá lehetőségem” – állapította meg.
***
Nyitókép: JAAP ARRIENS / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP