Mostantól a kimondott szó is börtönbüntetéssel sújtható Oroszországban

2022. július 06. 19:26

Hét évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki legfeljebb.

2022. július 06. 19:26
null

Az orosz parlament alsóháza szerdán olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely súlyos börtönbüntetést helyez kilátásba az „Oroszország biztonságát veszélyeztető nyilvános felszólalásokkal” szemben. A tervezett törvény a szóban forgó bűncselekményért hét évig terjedő börtönbüntetést ír elő.

Ezek a törvényi szigorítások „az orosz nemzeti érdek védelmét szolgálják, megfelelő és időszerű választ adnak az országunk előtt álló kihívásokra” – nyilatkozott Vaszilij Piszkarjov, a törvényjavaslat egyik társszerzője a kormányzó Egyesült Oroszország párt nevében.

A javaslat értelmében mindazok a személyek, akik nyilvános felszólalásukban Oroszország biztonsága elleni fellépésre buzdítanak, mostantól kettőtől négy évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók. A büntetési tétel öt évre növelhető, ha a felhívásukat a médiában teszik közzé, illetve hét évre, ha a bűncselekményt szervezetten követik el.

Az orosz fegyveres erők ellen felhasználható információk gyűjtése és az ellenségnek való átadása akár 20 év börtönbüntetéssel, míg a „külföldiekkel történő bizalmas együttműködés” akár 8 év börtönbüntetéssel is sújtható.

(MTI)

Nyitókép: Twitter

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
triacus
2022. július 07. 12:50
"A szót kimondják ki tudja, ki hogyan érti A szót leírják ki tudja, ki mire gondol A szó veszélyes fegyver és van, aki fegyvertelen A szó veszélyes fegyver és van, aki fegyvertelen " Illés együttes - A szó veszélyes fegyver
csulak
2022. július 07. 10:40
ez a minimum hazaarulasert !
kerekperec
2022. július 07. 10:08
Retteg a ruszki a nyitottságtól mert nagyon gyenge !
Trombitás Keresztély
2022. július 07. 09:36
Kis késéssel itt is átveszi majd a nemzetthy ispánság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!